Szakértő: minden ötödik influenzás beteg kórházba kerül

Románia „közel áll” ahhoz, hogy influenzajárványt hirdessen – figyelmeztet Ioana Stăncel közegészségügyi szakértő. Azonban úgy véli, az influenzás megbetegedések száma az elkövetkező időszakban csökkenni kezd, írja a Digi24.

A szakemberek szerint a légúti megbetegedéseknek kitett személyek nem viselnek védőmaszkot és nem tesznek intézkedéseket, hogy megelőzzék a fertőzést. „Hiába beszélünk minden ősszel arról, hogy közeledik az influenzaszezon, az emberek nem védekeznek.”

Illusztráció: Pexels

„A helyzet egyáltalán nem egyszerű” – véli Ioana Stăncel. Ugyanakkor szerinte még mindig nem késő, hogy az emberek beoltassák magukat, hiszen súlyos problémáról van szó, minden ötödik influenzás beteg kórházi kezelésre szorul.

Mint írtuk, Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, várható volt az esetek számának növekedése januárban, mert egy kicsit megkésett a szezon, hiszen az ősz, a tél eleje enyhe volt, nem kedvezett a légúti fertőzéseknek, most viszont ez a változó időjárás, ez kedvez. A hideg és nedves időszakok nem segítenek az immunrendszerünknek, hanem nehezítik a védekezést, mert a légutakban működő védelmi rendszer, a csillósejtek lelassulása, a váladék megsűrűsödése mind a kórokozóknak segítenek és nem a gazdaszervezetnek” – magyarázta el az okokat a szakember

Február végére normalizálódik a légúti megbetegedések száma

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a légúti megbetegedések száma február végére normalizálódik, de addig enyhe növekedés várható.

A bukaresti Marius Nasta Intézetben nyilatkozó tárcavezető csütörtökön elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetszámok tetőzése általában három hétig tart. Elmagyarázta: a légzőszervi megbetegedések előfordulását országos szinten hetente mérik, az esetek számát pedig egy többéves átlaghoz viszonyítják. Ha az esetszámok három egymást követő héten keresztül meghaladják a többéves átlagot, járványügyi veszélyhelyzetet lehet kihirdetni.

Fotó: Agerpres

Rafila szerint így történt tavaly is, ebben nincs semmi rendkívüli, de az egészségügyi intézményeknek fel kell készülniük a nagyszámú betegre. Emellett korlátozni kell a látogatók számát a kórházakban, és gondoskodni kell arról, legyenek készleten vírusellenes gyógyszerek.

A miniszter hozzátette, hogy távértekezletet fog tartani a megyei egészségügyi igazgatóságok vezetőivel az országos szinten összehangolt intézkedések bevezetéséről, ha járványügyi vészhelyzet alakul ki az influenzás megbetegedések miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?