Az elmúlt három évtizedben Romániában több százezren költöztek városból vidékre. A tendencia 2000 óta növekszik, és 2022-ben, az utolsó olyan évben, amelyről jelenleg rendelkezésre állnak adatok, elérte a csúcspontját. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hivatalos adatai szerint csaknem 145 ezren költöztek városból falura. A két migrációs áramlat közötti nettó különbség a vidék javára több mint 46 ezer fő, ami 1990 óta a legmagasabb. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb, a puszta számok alapján nem vonható le a következtetés, hogy megmenekülnek az elnéptelenedéstől, az elöregedéstől a falvaink. A témát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatójával, Pásztor Gyöngyi és Veres Valér szociológusokkal jártuk körül.

Csökken az ország népessége és a szigorúan vett városi lakosság

A rendszerváltás, az 1992-es népszámlálás óta folyamatosan csökken Románia népessége: a 23 millióról a legutóbbi népszámláláson összesített közel 19 millióra, mutatott rá a Maszol megkeresésére Pásztor Gyöngyi. Hozzátette, ezzel párhuzamosan csökkent a városi népesség száma is, a több mint 13 millióhoz képest most már csak alulról közelíti a 10 milliót. A városiak aránya is visszaesett, míg 1992-ben Románia lakosságának közel 59 százaléka lakott városon, a legfrissebb népszámlálás szerint arányuk 52 százalékos, vagyis az elmúlt harminc évben hét százalékpontnyi csökkenés érhető tetten a városi népesség arányát tekintve.A szociológus ugyanakkor ráirányította a figyelmet, hogy a mutató a szűken értelmezett városi népességre igaz, amennyiben hozzáadjuk a metropolisz-övezetek népességét, az arány növekszik: a városok és a metropolisz-övezeteik népességét összeszámolva az ország urbanizációs rátája 66 százalékos.

Ez is egy összetett helyzet, mivel a metropolisz-övezetek jogi helyzete bonyolult, ebből adódóan a statisztika sem egyértelmű. Pásztor Gyöngyi emlékeztetett, 2001-ben elfogadták a metropolisz-övezetek alakulására vonatkozó kerettörvényt, ez alapján 22 ilyen övezet alakult meg hivatalosan. Viszont 2022-ben a pandémia kapcsán született egy jogszabály, amely meghatározta, mekkora távolságot járhatnak be az emberek saját felelősségre kitöltött nyilatkozat alapján, akkor kiderült, sokan nem egy településen belül laknak és dolgoznak, így már 53 övezetet jelöltek meg, ezek egy része jogilag nem létezik ugyan, de a gyakorlatban metropolisz-övezetként működik.

„Mindezt összevetve első látásra igaz ugyan, hogy a városok népessége és aránya csökkent, ám ez egy sajátos jelenséget takar, mert a vidékre kiköltözés nem egyenlően oszlik el a falvak között. Nem arról szól, hogy a távoli, elszigetelt falvaknak is »juttat« népességet, tehát kiegyenlítő hatású volna. A szakirodalom ezt szuburbanizációs jelenségnek nevezi, ami arról szól, hogy főként a nagyvárosok vonzáskörzetéhez tartozó települések népessége nő a nagyvárosok ellenében” – szögezte le az egyetemi oktató.

A nagyvárosok vonzáskörzete a város rovására gyarapszik

Ha Románia falvaiban a népességnövekedés mértékét vizsgáljuk, a lista élén egyértelműen a nagyvárosok vonzáskörzetében levők szerepelnek, mutatott rá Pásztor Gyöngyi. A folyamat kiemelkedő példája a Kolozsvár melletti Szászfenes, amely az elmúlt tíz évben 30 ezer fővel gyarapodott, így ma már az ország legnépesebb falva. Hasonló példa a Temesvár melletti Gyüreg (Giroc) és Újszentes (Dumbrăvița). Bukarest vonzáskörzetében már a kisebb városok népessége is növekedett, így Bragadiru, Popești, Leordeni, Voluntari voltak a kiköltözés nyertesei, sorolta a szakértő.Közben a nagyvárosok népessége szinte minden esetben csökkent. A topot Galac vezeti, ahol közel 80 ezres a népességfogyatkozás. Az erdélyi városokban ezen a téren Temesvár áll az élen a 66 ezres népességveszteséggel. Kolozsvár 1992 és 2011 között ugyan fokozatosan növekedett, lakossága 2011-ben elérte a 330 ezret, viszont a legfrissebb népszámlálási adatok szerint már kevesebb mint 290 ezren laknak a kincses városban, ismertette az adatokat az egyetemi oktató. Rámutatott, ez alapján az elmúlt tíz évben Kolozsvár szinte 38 ezer lakost, egy kisvárosnyi népességet veszített. Ehhez hozzájárult a természetes fogyás is, hiszen a születések száma alulmarad az elhalálozások számához viszonyítva, de jelentős mértékben mégis migrációs forrású a népességfogyás, a Kolozsvárról elköltözöttek miatt csökkent a város lakossága.

Pásztor Gyöngyi felhívta a figyelmet, hogy a metropolisz-övezet adatait vizsgálva kiderül, ez nemcsak kompenzálja a fogyást, hanem tulajdonképpen növekedéssé alakítja. Kolozsvár metropolisz-övezetében alig van néhány olyan település, amelynek népessége csökkenő tendenciát mutat, ezek a távolabbi, kis községek, például Ajtony vagy Borsa.

Másfelől Szászfenesen 1992-ben még hatezer fő alatt volt a népesség, a 2021-es népszámlálás már 53 ezres lakost vett nyilvántartásba, ezzel Románia legnagyobb faluja e tekintetben meghaladja akár a megyeszékhelyek egy részét is, például Csíkszeredát vagy Sepsiszentgyörgyöt.

Szászfenes példája rendkívüli, de nem egyedülálló, hiszen Kolozs megyében Apahida népessége    majdnem tízezer fővel nőtt, Kisbács népessége eléri a 14 ezret, Kajántó és Gyalu közel kétezer fővel gyarapodott. „A metropolisz-övezet népessége összességében tehát nőtt, de ezt a vonzáskörzetében levő falvak hozzák, és nem a város” – összegezte a szakértő.

A város nemcsak népességet, jövedelmet is veszít

A dezurbanizáció egy tipikus folyamat. A iparosodás kiteljesedésének fázisában még az volt a jellemző, hogy mindenki igyekezett a munkahelye közelében lakni, mert nehézkes volt a közlekedés. Idővel megváltozott a munkahelyek jellege, elterjed a személygépkocsi használata, fejlődött a közszállítás,    így egyre többen megengedhették maguknak, hogy nagyobb távolságra költözzenek a munkahelyüktől.

Ezzel együtt járt a városokban az ingatlanárak növekedése, a városi életmód elutasítása a túlzsúfoltság, szennyezettség, nehézkesség percepciójára hivatkozva, így egyre többen gondolták azt, érdemes a városból kiköltözni. A folyamat azonban óriási gondokat generál a városok számára, hiszen a népességcsökkenés jövedelemkiesést is jelent. Nemcsak azért mert az adófizető polgárok elköltöznek, hanem azért is, mert a többnyire középosztálybeli fizetőképes kereslet elköltözése a szolgáltatások, a munkahelyek egy részét is „elviszi”.Tulajdonképpen a város és az elővárosok között nem „tisztességes” a viszony, hiszen a kiköltözők csak lakóhelyet változtatnak, de különben a város minden infrastruktúráját, szolgáltatását igénybe veszik: a városban dolgoznak, szórakoznak, igénybe veszik a kulturális, egészségügyi szolgáltatásait, a gyerekeik odajárnak a tanintézetekbe, részletezte a szociológus. Hozzátette, a nagyváros a kieső jövedelem mellett kell ugyanazokat a szolgáltatásokat fenntartsa, ez pedig nehézséget okoz.

Románia tanulhatott volna a nyugat-európai példából, de nem tette

Románia nem áll egyedül ezzel a folyamattal, tulajdonképpen fáziseltolódás érhető tetten Románia és Nyugat-Európa, vagy éppen Észak-Amerika között, mutatott rá Pásztor Gyöngyi. Kifejtette, a    dezurbanizáció jelei Észak-Amerikában, Nyugat-Európában már a hetvenes években látszanak, majd a folyamat a nyolcvanas-kilencvenes években tetőzik. Románia tanulhatott volna a nyugati országok, városok példájából, nem kellett volna meglepetésszerűen érjen ez a folyamat, azt lassítani is lehetett volna, mondta a szociológus.Kifejtette, a hetvenes-nyolcvanas évek Nyugaton a megoldás-keresésekről szóltak, így azt is látni lehet, melyek voltak a vakvágányok, a csak ideig-óráig működő megoldások, melyek végül további problémákat generáltak. Az egyik megoldás a metropolisz-övezetek létrehozása adminisztratív egységként, vagyis hogy mindenki beteszi a közösbe a részét. Annál is inkább, hogy az elővárosok helyzete sem túl fényes, hiszen bár növekvő népességgel és bevétellel rendelkeznek, de nem túl hatékony az adminisztratív kapacitásuk. Szakadozottak, szegmentáltak, nehezen tudják az infrastrukturális, közlekedési problémákat orvosolni.

Tehát az lehet az egyik megoldás, hogy a nagyváros beadja a közösbe a tudását, az adminisztratív kapacitását, az övezet kisebb, de növekvő települései a növekvő bevételeiket, hogy a fejlesztéseket koordinálni lehessen. A várospolitikák, a városmarketing szintén segíthet, ha a város megpróbál maradásra bírni sajátos társadalmi kategóriákat. Például kedvezményeket nyújt a lakhatásra, leromló városrészeket, ipari zónákat újíttat fel, azok számára elérhető téve ezeket, akiknek az intézmények közelsége miatt előnyt jelenthet, ha a maradnak.

A jelenség elébe lehetett volna menni, és nem „futni utána”, de Románia rengeteg kihívással szembesült, és képtelen volt előre kidolgozni a stratégiákat, összegezte Pásztor Gyöngyi.

Kiterjedt az urbanizáció

1992-ben még azt tapasztalhattuk, hogy sokan a nagyvárosokba telepedtek meg, ez volt a válaszreakció arra, hogy a nyolcvanas évek végéig zártvárosi-rendszert működtettek, az embereket nem engedték be a városokba spontánul, csak irányított módon, hívta fel a figyelmet Veres Valér. Ezzel párhuzamosan viszont, a szocialista ipar egy jelentős része leépült, viszonylag sokan maradtak munka nélkül, nem találták a helyüket, a megélhetésüket a városokban. Egy részük külföldre vándorolt, jellemzően a fiatalok, ám a középkorúak vagy visszaköltöztek a szülőföldjükre, vagy a város környékén próbáltak olcsóbb házat, földet vásárolni, bérelni. Így már akkor elkezdődött a városok lassú népességvesztése, idézte fel a szociológus.Veres Valér a két utolsó népszámlálás adatait elemezte, a jelentősebb, magyarok által is lakott városok 2011 és 2021 közötti helyzetét tekintette át. Ez alapján kiderül a legkisebb – 6 és 7 százalékos – népességcsökkenés Csíkszeredában, Nagyváradon és Zilahon volt. De a legtöbb nagy és közepes erdélyi város a népességének mintegy tíz százalékát veszítette el ebben az időszakban: Kolozsvár 11,7 százalékot, Torda 9, Sepsiszentgyörgy 10, Kézdivásárhely 12, Gyergyószentmiklós 13, Székelyudvarhely 8,5, Marosvásárhely 13, Szatmárnémeti, Nagykároly szintén 10, Nagyszalonta pedig 15 százalékot.

Egy általános jelenség, nagyvárosok esetében egyértelműen kimutatható, hogy a metropolisz- övezetek, azon belül is a legszorosabb értelemben a várossal összenőtt, szuburbán települések népessége növekedett jelentős mértékben, részletezte Veres Valér. Az urbanizáció kiterjedtebb területet foglal ma magába, mint a kommunizmus idején, vagy a kilencvenes években, ez alapvetően nem rossz, hiszen az emberek nagyobb területen, de városi környezetben élnek, az iparban, szolgáltatásokban dolgoznak a városokhoz kapcsolódó munkahelyeken.

Az elnéptelenedés, az elöregedés veszélye fenyegeti az elszigetelt falvakat   

A népesség megoszlása függ az ország településfejlődési hagyományaitól, a településfejlesztési politikáktól is, mutatott rá a szakértő. Hozzátette, piacgazdasági körülmények között az állam kevesebb eszközzel rendelkezik, léteznek ugyan fejlesztéspolitikák, de az országos szintű nem tud elég részletes lenni, a helyiek pedig egyenlőtlenek, a helyi önkormányzatok saját kapacitásán múlik ezek eredményessége. „Rengeteg községben alacsony a közigazgatási kapacitás, gyengék a fejlesztések, a népességet nem tudják megtartani, odavonzani még kevésbé. A városok továbbra is több értelmiségit, szakembert koncentrálnak, jó eséllyel jobb közpolitikáik vannak, de ez nem törvényszerű.A munkahelyek, ipari és szolgáltatási egységek, közigazgatási, oktatási intézmények a nagyobb és közepes városokba koncentrálódnak, tehát könnyebb munkahelyet találni. Ha egy várost nem is menedzselnek a legjobban, mégis jobbak a megélhetési körülmények. Miközben a vidék, ha nem figyelnek oda, ha félreeső, nehezen megközelíthető helyen van, a mezőgazdaságon kívül kevés más    munkahely van, fennáll a veszély, hogy elöregedik és elnéptelenedik” – összegezte Veres Valér.