Rövidesen elkészül Ravasz András látássérültek olvasását segítő találmánya

A látássérültek hagyományos könyvek olvasását megkönnyítő találmányát mutatta be péntek délután a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban a kovásznai Ravasz András, középiskolai diák.

A Magyar Ifjak Kézdiszékért Egyesület kezdeményezésére tartották meg a találkozót, amelyen Erős Rudolf, az egyesület elnöke köszöntötte házigazdaként az ifjú kutatót, aki a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákja. Fejér László szenátor üzenetét Gábor Balázs, a politikus tanácsadója tolmácsolta, amelynek fő üzenete a nagyraértékelés volt.

Ravasz András, akivel nem rég a Maszol interjút is készített, lelkesen és lendületesen kezdett bele a munkafolyamatok elmesélésébe, részletesen mutatta be a találmányát, azaz a Braille Comfort Pack elnevezésű gépet, amellyel Braille-írásra lehet fordítani egy könyvet, vagy akár hangosan fel is olvassa a szöveget.

Ravasz András találmányáról beszélt az érdeklődő hallgatóságnak | A szerző felvételei

A találmány prototípusa hamarosan elkészül, ám az út, amely ide vezetett, hosszú és nehéz volt, nagyon sok türelmet és újragondolást igényelt, szerencsére a megálmodójának ez nem jelentett akadályt és kitartóan dolgozott – derült ki a beszámolóból. A szerkezet megalkotásához nem volt minden eszköze adott, ezért azokat is házilag alkotta meg. Nagyon sok tudásra autodidakta módon tett szert az internetről – hangsúlyozta a többnyire fiatalokból álló hallgatóságnak. Rámutatott, hogy az angol nyelvtudás elengedhetetlen az információk begyűjtéséhez.

„Több tervem és ötletem is volt, de végül örvendek, hogy e mellett tettem le a voksom, az első prototípus remélhetőleg két hónap múlva készül el" – osztotta meg a fiatal feltaláló.

A résztvevők soraiban ült Budai István, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum informatikatanára, aki portálunknak elmondta: nagyon büszke Andrásra.

„Két évvel ezelőtt ismertem meg őt, megkeresett, mert érdeklődött az informatika iránt. Meghívtam a Székely Mikó Kollégium tehetséggondozó központ óráira, amelyeket rendszeresen látogatott.  Tudni kell róla, hogy nagyon sok mindent tanul párhuzamosan, nagy a munkabírása, büszkék lehetünk rá, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket valahogyan klónozni kéne. Nagyon-nagyon örvendek a sikerének” – tette hozzá Budai.

Az iskola befejeztével András jelenlegi tervei szerint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnöki szakára készül majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?