Tíz napig zengett Csernáton a népdaltól, néptánctól és nevetéstől

XVI. kiadásához érkezett a Kovászna Megye Tanácsa és a Megyei Művelődési Központ által évente megszervezett Módszertani kézműves- és néptánc műhelymunka a Communitas Alapítvány és az RMDSZ támogatásával – közölték a szervezők.

Akárcsak múlt évben – eleget téve a törvény által előírt szigorításoknak – két részre kényszerült szakadni az évek során jól összekovácsolódott csapat, így a csernátoni Hanna panzió udvarát a szokásos öt nap helyett tíz nappalon és éjen át zengte be népdal, néptánc és nevetés. A műhelymunkákon Kovászna, Hargita, Kolozs és Brassó megyei pedagógusok, diákok, néptáncoktatók és zenészek vettek részt, akik az itt elsajátított ismereteket otthon, iskolai és iskolán kívüli tevékenységek keretén belül adják majd tovább.

Fotó: Vargyasi Levente

A műhelymunka első napján Fazakas János (Fazi) és Cserey-Both Zsuzsa táncot és énekeket tanítottak a jelenlévőknek. A jól megérdemelt pihenés után Fazakas János Magyar táncok keleten címmel tartott előadást, bevezetve a jelenlévőket a Japánban és Kínában zajló magyar néptáncoktatás érdekességeibe, nehézségeibe. 1993 óta folyamatosan jár oda táncokat oktatni, a páros táncok, magyar szokások iránt érdeklődők az egyetemisták és az idősebb generációk. Elmondása szerint elsősorban a kulturális különbözőségek nehezítik a tanítási folyamatokat.

Kedden, a szokásos tánc és énektanulás után Cserey-Both Zsuzsa a népdalok szimbolikájáról nyújtott érdekes ismeretterjesztést, s próbálta a jelenlévőket bevezetni a szimbólumok gazdag, érdekes és összetett világába. A népdal a legelterjedtebb, legősibb lírai műfaj. Hangulata egységes, szerkezete és nyelvezete egyszerű, azonban sokkal bonyolultabb tartalom van mögötte, ami abban a pillanatban bontakozik ki, amikor elkezdünk kicsit foglalkozni vele – hangsúlyozta Cs. Zsuzsa.

A harmadik napon Doktor László Csodálatos Kalotaszeg címmel tartott online előadást. A műhelymunka utolsó napján Kádár Elemér vont párhuzamot a nyárádmenti és moldvai néptáncok szokásvilágai között.

A főszervező Virág Endre táncszakelőadó (Kovászna Megyei Művelődési Központ) által összeállított program a tánc és énektanulás mellett drámajátékokat is tartalmazott Prezsmer Boglárka vezetésével, hiszen a játék a zenei, a táncos és a beszélt anyanyelv elsajátításának egyik fontos eszköze. Az együtt töltött napok során a táncházak mellett a résztvevőknek alkalmuk adódott nemezelni és gyöngyöt fűzni is, Kolozsi Ildikó és Szász Etelka irányításával.

A táncoktatás és énektanulás ideje alatt Ábri Béla, Horváth Tas és Csoboth Lehel népzenészek húzták a talpalávalót.

Kapcsolódók

Kimaradt?