Páva gála – ezúttal online követhetjük a Fölszállott a páva legsikeresebb fellépőinek előadását

Fotó: Hagyományok HázaSzínpadON: Újra együtt – Páva gála címmel nagyszabású előadást rendez pénteken a budapesti Hagyományok Háza. A kilenc évvel ezelőtt elindított Fölszállott a páva népdal-, néptánc- és népzene-vetélkedő szervezői ezzel az év eleji gálaesttel köszöntik a nézőket. A tizenöt résztvevőt Pál István „Szalonna” és bandája kíséri hangszerekkel, a bemutató szerkesztője Busai Norbert.

A pénteki Páva-gálán az elmúlt évek legsikeresebb résztvevői lépnek ismét színpadra. A január 29-én, egész napos próba után rögzített gálát a nézők pénteken este 8 órakor tekinthetik meg.   

A rendezvény gondolata decemberben vetődött fel, amikor a Hagyományok Háza SzínpadOn címmel nagyszabású online programsorozatot indított el. „Az est szerkesztő-rendezőjével, Busai Norbert koreográfus-táncoktatóval újszerű koncepciót dolgoztunk ki. A korábbi műsorokkal ellentétben nem meghatározott sorrendben lépnek színpadra a szereplők, hanem közös produkciókat mutatnak be együtt a virtuális közönségnek” – emelte ki az eseményt felvezető sajtóközleményben Bures Réka kulturális szervező.

A járvány okozta utazási nehézségek miatt ezúttal kizárólag magyarországi művészek lépnek fel. A bemutatón nógrádi dudás, nagyecsedi és tyukodi válogatást, a pásztor kultúrát jellemző somogyi kanász blokkot, zalai, sárközi összeállítást, magyarszováti énekes számot, ádámosi és szászcsávási gyűjtést, közép-erdélyi és méhkeréki táncokat láthatnak a nézők.

A Duna Televízió és a Hagyományok Háza 2012-ben Fölszállott a páva címmel indította el népdal-, néptánc- és népzene-vetélkedőjét. Az eseménysorozattal a két intézmény tisztelegni kívánt mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az elmúlt évtizedek alatt is életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát. A versenyt egyúttal az akkor negyven éve indult táncházmozgalom ünnepének is szánták.

A gálával kapcsolatos további információk megtalálhatóak a Hagyományok Háza honlapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?