Erdélyi versenyző is színpadra lép a Fölszállott a páva döntőjében

Pénteken tekinthetik meg az érdeklődők a Fölszállott a páva gyerekévadának döntőjét a Duna Televízióban, és szavazhatnak is kedvenceikre.

Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció állt a Fölszállott a páva színpadára, akik közül a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Ifj. Mahovics Tamás (Békés), illetve Busai Borbála és Makula Zoltán (Jászberény); a táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja (Debrecen); a Vasi Kislegényczéh (Szombathely); a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök Csoportja (Miskolc); az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Szász Csanád László (Erdély – Körtvélyfája); a Komári Puják (Zalakomár); a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely); míg a hangszeres szólisták és zenekarok közül Hajdu-Németh László (Budapest) és Csapodi Tádé (Budapest) jutott a döntőbe.A műsorban ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró Betlehemes című előadásából láthatnak a nézők egy részletet.

A zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népihegedű-tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója. A műsor alatt az is kiderül, hogy ki lesz a nézők kedvence: a voksokat sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül lehet leadni.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Kapcsolódók

Kimaradt?