Részsiker a drogteszt-szabályok bírálóinak – engedett a kormány a nyomásnak

Ha három napon belül nem készül el a drogtesztek laboratóriumi eredménye, a sofőrök visszakapják a gépjárművezetői jogosítványukat – jelentette be Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülés alkalmával. A miniszterelnök azt mondta, a módosításokat a civil társadalom megfigyelései nyomán hozzák, elismerve, hogy ha az államnak nincs kapacitása méltányos időn belül megoldani a teszteléseket akkor azért ne kelljen a polgároknak szenvedniük. A megosztó 84-es számú sürgősségi rendelet eltörlése érdekében petíciót indító Declic képviselői győzelemnek tartják a módosítást, de tovább tárgyalnak a kormánnyal a szabályozás kapcsán, és a tervezett tüntetésüket sem mondták le.

Marcel Ciolacu azt mondta, hogy a napokban már bejelentett elképzelések szerint módosítják a rendeletet, az a Törvényszéki Orvostani Intézetnek (IML) 72 órán belül választ kell adnia azoknak a sofőröknek, akinek a jogosítványát kábítószerrel kapcsolatos gyanú miatt elvették, amennyiben ez nem történik meg, úgy a gépjárművezető visszakapja az engedélyt. Azt is jelezte, hogy a drogteszteket elemző laboratóriumok az IML-nél kell maradjanak.

Illusztráció: Román Rendőrség

Emlékezetes, hogy a nemrég kiadott sürgősségi kormányrendelet alapján a laboratóriumi vizsgálat eredményéig elveszik azoknak a sofőröknek a jogosítványát, akik közúti ellenőrzéskor megtagadják a drogtesztet. Márpedig sokan megtagadták azt és vérvizsgálatot kértek helyette, mivel a rendőrségi gyorstesztek gyakorta fals pozitív eredmény mutatnak, ártatlan hétköznapi törvényes gyógyszerek és akár még bizonyos ételek is tévesen állapíthatnak meg kábítószerfogyasztást. Csakhogy Romániában a laboratóriumok kapacitása korlátozott, így időnként sokat kell várni az eredményekre. A Declic amúgy azt is kifogásolta, hogy a rendelet a rendőrségi laboratóriumokat is felhatalmazta volna tesztelési joggal, holott ezt az IML szakvéleménye is ellenezte.

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön elismerte, hogy bár a drogfogyasztás nyomán történő közúti balesetek megelőzése nagyon fontos, az állampolgárok szabadságát nem sértheti. „Továbbra is nagyon alaposan megfigyeljük a drogteszteléssel kapcsolatos problémákat, csak így tudjuk megelőzni az olyan tragédiákat, mint ami például a 2 Mai-on történt. Az egészségügyi minisztérium és a belügyi tárca havonta jelentést készít majd arról, hogy mennyire sikerül a 72 órás határidőt betartani. Szabályokat készítünk a minták begyűjtésére, tárolására és szállítására vonatkozóan is. A mai (csütörtöki) sürgősségi rendelet hatályba lépését követő öt napon belül elkészülnek. Remélem, hogy Predoiu (szerk. megj. Cătălin Predoi belügyminiszter) megtanulta a leckét és nem köti a szekeret a lovak elé” – fogalmazott Ciolacu.

Emlékezetes, hogy az ellenzék még a belügyi tárca vezetőjének a leváltását is kérte a történtek kapcsán. Predoiu a csütörtöki kormányülést követően azt mondta, hogy a rendelet vitája során arról tájékoztatták, hogy idén nyártól a toxikológiai vizsgálatok eredményeit méltányos időn belül, három-hét napon belül ki tudják adni. Meglátása, hogy jóhiszeműen jártak el az ügyben, külön hangsúlyozta, hogy a rendeletből kikerült az a cikkely, amelynek értelmében büntetőeljárás indult volna a gyorstesztet elutasító sofőrök ellen. Azt is mondta, hogy egy nem hirtelen felindulásból, a térdükön írták meg a jogszabályt, hanem alaposan átgondolt lépéseket hoztak.

A Declic civil szervezet az állampolgárok győzelmének nevezte a 2014/84-es sürgősségi rendelet módosítását, ugyanakkor továbbra is olyan törvénykezést kérnek, amelynek eredményeként az ártatlan sofőrök nem kockáztatnak büntetőeljárást. A szervezet képviselői Vlad Zaha kriminológussal, Gabriel Gorun törvényszéki orvosszakértővel és Eugen Hriscu pszichiáterrel együtt tárgyaltak koradélután kormány képviselőivel. A bukaresti Victoriei térre tervezet délutáni tüntetésüket ugyanakkor nem törölték el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?