FRISSÍTVE: Tüntetéssel keresik a kiutat az adóügyi káoszból

Nem volt eredményes a könyvelők és a közgazdászok hétfői tüntetése kapcsán tartott egyeztetés Marcel Boloș pénzügyminiszterrel, Valentina Saygo szerint nem hagyták őket szóhoz jutni. FRISSÍTÉS: Boloș azt mondta, hogy folytatják a párbeszédet végül mindkét fél számára „méltányos és korrekt döntések szülessenek”.

A Bukarestben utcára vonult könyvelők elsőként a kormány képviselőivel tárgyaltak. Az Agerpes beszámolója alapján ez a találkozó hatékonynak bizonyult, legalábbi Valentina Saygo azt mondta, hogy meghallgatták őket. „Két nap múlva visszatérünk konkrét módosítási javaslatokkal, és más részletekkel, és reméljük, hogy üzenetünket továbbítani fogják” – nyilatkozott a hírügynökségnek a könyvelő. Tájékoztatása alapján két államtanácsossal tárgyaltak, egyikük Ovidiu-Nicolae Gheorghe, a miniszterelnöki kancelláriától.

A tüntetők képviselőt ezt követően fogadták a pénzügyminisztériumban, de úgy tűnik, hogy ez az ottani megbeszélés nem volt eredményes. Elsőként Saygo hagyta el a tárgyalótermet, a Hotnews beszámolója alapján azt mondta, hogy Marcel Boloș tárcavezető nem hallgatta meg őket, csak ő beszélt. „Nekünk rontottak, agresszívak voltak” – fogalmazott. Úgy érezte, hogy egy monológ fültanúi voltak. „Boloș ugyanazt ismétli, hogy az adócsalásról van szó. Minket nem hagyott szóhoz jutni, egy óra alatt nem jutottak tovább az e-TVA-t érintő problémán. A kollegák még bent maradtak egyeztetni, de teljesen másként fogadtak minket a kormány képviselői” – ecsetelte, hozzátéve, hogy az adócsalás nem az iratokban van. „Azt hiszi, hogy megoldja a körhintacsalást” – mondta Saygo.

Fotó: Agerpres

Mint korábban írtuk, a Könyvelői Vállalkozások Munkáltatói Szövetsége a „törvényi visszaélések és az elnyomó adóügyi intézkedések” ellen szerveztek tiltakozást, „Ne legyen többé káosz az adótörvényben” jelszó alatt vonultak utcára, a döntéshozatal átláthatóságát, és abba az üzleti szféra és a szakemberek valódi bevonását követelve. Ismét rámutattak az e-TVA és az e-Számlával kapcsolatos problémákra, ugyanakkor kiszámíthatóságot szeretnének és a szükségtelen bürokratikus követelmények felszámolását szorgalmazzák.

Az Agerpres szerint a bukaresti Victoriei téren tiltakozók „Adóügyi káosz nélküli, normális rendszert akarunk!”, „Valódi digitalizálást, nem eltúlzott bürokráciát!”, „Világos és konkrét törvényeket, igazságos intézkedéseket!”, „Románia nem kér az e-TVA-ból!” feliratú plakátokkal vonultak fel.

Valentina Saygo elmondta, hogy kiszámíthatóságot és tiszteletet akarnak, és hangsúlyozta, hogy az adózással kapcsolatos törvények és szabályok folyamatos módosítása az utóbbi időszakban már „nyomasztó”. Nyomatékosította: az áfabevallás (e-TVA) bevezetése a pénzügyminisztériumnak az adófizetőkkel szembeni tiszteletlenségét és bizalmi hiányát mutatja, leszögezve, hogy nem mindenki adócsaló ebben az országban, számolt be az Agerepres.

A munkáltatói szövetség már pár nappal ezelőtt is panaszkodott arra, hogy az elmúlt hónapokban „átlagban kétnaponta” módosultak az adózással kapcsolatos törvények és szabályok. „Nem lehet elvárni az adófizetőktől azt, hogy folyamatosan ehhez a kaotikus adómódosítási ütemhez igazítsák vállalkozásukat vagy személyes költségvetésüket. Ez az instabilitás csak megfojtja a fejlődést és az innovációt, ami kedvezőtlenül hat a nemzetgazdaságra” – fogalmaztak állásfoglalásukban.

Marcel Ciolacu a nap folyamán azt mondta, hogy a lehetséges változtatás már megtörtént, egyelőre nem szankcionálnak. „Mind reformokat akarunk, de amikor bevezetjük akkor már nem jó. Az adóhatóságnak digitalizálásra van szükség. Harminc éve ígérgetjük, Európában nálunk a legnagyobb az adócsalás” – mondta a kormányfő. Elismerte, hogy a gyakorlatba ültetés során arra kell törekedniük, hogy ne okozzanak még több problémát a vállalkozásoknak, de nem engedhetnek ezredjére is. „Harminc éve mind engedünk és Európában elsőkké váltunk adócsalásban. Én ezt nem vállalom fel” – idézte a minisztert a News.ro.

FRISSÍTÉS: A könyvelők és közgazdászok képviselőivel folytatott tárgyalást követően Marcel Boloș azt mondta, hogy nagyon jó beszélgetés volt, de nincs konkrét eredménye. Elmondása alapján ők is elismerték, hogy feltétlenül szükség van korszerű digitális eszközre az áfa-bevalláshoz. „A legfontosabb következtetés, amire jutottunk, az az, hogy folyamatos párbeszédet tartunk fenn, hogy végül mindkét fél számára méltányos és korrekt döntések szülessenek” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?