Rémségek otthonai: tüntetéssel menesztetnék a minisztereket

Petíciót indított és tüntetést szervez a Declic annak érdekében Marcel Ciolacu kormányfő menessze Marius Budăi munkaügyi minisztert és Gabriela Firea családügyi tárcavezetőt az Ilfov megyei idősotthonokban elkövetett rémségek kapcsán.

Fotó: DIICOT

A civil szervezet petícióját alig 24 óra alatt több mint 27 ezren írták alá. Az aláírók azt kérik, hogy az ügyben lévő felelősségük miatt sürgősen váltsák le a két minisztert. „Tudtak az idősotthonokban elkövetett rémségekről, mégis hallgattak róla. Mi több, megpróbálták eltusolni az ügyet. Nem akarjuk, hogy szörnyetegek kormányozzanak” – olvasható a felhívásban. A petíció emlékeztet arra, hogy Firea több szálon kapcsolódik az ügyhöz. Amellett, hogy tanácsadója volt korábban az egyik idősotthont működtető alapítvány vezetőségi tagja, testvére a szociális ügyek hivatalában dolgozott. Mi több, az a Ștefan Godei, akit a központok irányításával gyanúsítanak Firea volt sofőrje. „Mi több, a kegyetlenségek épp Voluntari városában történtek, ahol Florentin Pandele a polgármester” – fogalmaznak az aláírásgyűjtés kezdeményezői.

A munkaügyi miniszternek azt róják fel, hogy már tavaly tudomására jutott az idősotthonokban elkövetett embertelen bánásmód, mégsem tett semmit.

A Declic ugyanakkor csütörtökön 19 órára tüntetést is szervez a bukaresti Victoria térre, hogy a két tárcavezető menesztésére vonatkozó kérésüknek nyomatékot adjanak.

A két tárcavezető menesztését kérte korábban a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) párt is, ugyanakkor az idősotthonokban elkövetett rémségeket korábban jelentő Jogi Erőforrások Központja (CRJ) Budăi leváltását szorgalmazta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?