Rémségek háza: embertelen körülmények közül menekítették ki az idősotthonok lakóit

Idősek otthonából menekítettek ki kedden több tucatnyi szépkorú személyt, akiket a hatóságok gyanúja alapján embertelen körülmények között tartottak; kínoztak, éheztették és munkára kényszerítették őket azok, akiknek ápolniuk kellett volna őket.

Mentőautók szállították kórházba az idősotthonok lakóit | Fotó: DIICOT

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) közleménye alapján összesen 31, többségében Ilfov megyei helyszínen tartottak reggel házkutatást, miután felmerült a gyanú, hogy három évvel ezelőtt két olyan bűnszervezet is alakult, amely idős vagy sérült személyek kihasználását célozta. Az áldozatok nem tudtak önmagukról gondoskodni, ezt kihasználva embertelen vagy megalázó bánásmódban volt részük ezekben a Bukarest melletti otthonokban. „Fizetség nélkül dolgoztatták őket, bántalmazták őket, éheztették őket, nem mosdatták őket és a gyógyszereiket sem adták be nekik” – ecsetelte az ügyészség közleménye, amely alapján a gyanúsítottak eközben több mint 5,2 millió lej haszonra tettek szert, hiszen az idősek ellátásáért a rokonok havi 4-7 ezer lejt fizettek.

A rendőrség tájékoztatása alapján a szociális ügyek Ilfov megyei és Bukarest hármas körzetének hivatala kötött szerződést azzal az egyesülettel, amely az érintett három voluntari-i idősotthont működtette – működési engedély nélkül. A központi sajtó értesülései szerint a környékbeliek többször látták az idős embereket hiányos öltözékben kéregetni az intézet kapujánál.

A Digi24 beszámolója alapján Gabriela Firea, családügyi miniszter egyik tanácsosa is az egyesület vezetőségi tagja volt, de a tárcavezető irodája közölte: az érintett személy 2022 márciusában lemondott, Fireának pedig nincs köze az ügyhöz.

A három idősotthonból kedden 56 személyt szállítottak bukaresti kórházakba. A rendőrség jelezte: a rokonok a 0743.164.790-ás telefonszámon érdeklődhetnek hozzátartozóik állapotáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?