A Declic a nemi erőszak elleni törvénytervezet megszavazását követeli
A Declic közösség bejelentette, hogy csütörtökön este 8-tól egy órán keresztül tiltakozó feliratot vetítenek a parlament épületére, mert a képviselők még mindig nem fogadták el a nemi erőszak elleni törvény végleges formáját.
A civil szervezet közleménye szerint a parlamenti képviselőknek szóló üzenet így szól: „Törvényhozók, hogyan tudtok aludni éjjel? 110 079 állampolgár kéri, hogy szavazzátok meg a nemi erőszak elleni törvényt!”.
A Declic képviselői szerint a képviselők „indokolatlanul halogatják” a nemi erőszak elleni törvénytervezet zárószavazását, „holott már több mint 3 hónap telt el azóta, hogy a tervezetet az összes illetékes szakbizottság jóváhagyta”.
„Minden újabb nap késedelem még több gyermekekkel szembeni szexuális visszaélést jelent. Láttuk, hogy ha érdekük fűződik hozzá, választott képviselőink akár már órákkal azután is képesek megszavazni egy törvényt, hogy az átment a szakbizottságokon. A nemi erőszak elleni törvény esetében a képviselők 3 hónapja hagyják porosodni a tervezetet az asztalukon, és nem tesznek semmit” – idézte a közlemény Denisa Soarét.
A Declic kampányfelelőse szerint ennek alapján lehet gondolkodni azon, hogy milyen érdekük fűződik a képviselőknek a gyerekeket védő törvény hátráltatásához.
A kivetítőt az Alkotmány (Constituţiei) téren helyezik el, a feliratot a parlament épületétől két kilométerre levő Egyesülés (Unirii) térről is látni lehet majd.
A büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet, amely többek között kimondja, hogy a 16 évnél fiatalabb kiskorúval létesített szexuális kapcsolat nemi erőszaknak minősül, tavaly decemberben pozitívan véleményezték a parlamenti szakbizottságok.
A témáról bővebben a Declic honlapján lehet tájékozódni – közölte a szervezet.Ebben az ügyben több civil szervezet is felszólalt már. A Filia Központ március elsejei közleménye szerint 73 civil szervezet arra kérte a parlamentet, hogy sürgősen emelje meg a beleegyezési korhatárt 16 évre a szexuális bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokban.
CSAK SAJÁT