Rémségek otthona: már egy éve ismertek voltak a problémák

Egy év telt el azóta, hogy a s szomszédok és a Jogi Erőforrások Központja (CRJ) civil szervet jelentették az Ilfov megyei idősotthonokban történő súlyos kihágásokat a fogyatékkal élő személyek jogait védő országos hatóságnak (ANPDPD), amelyik azt követően a kifizetésekért és a szociális felügyeletért felelős területi ügynökséghez és a szociális ügyek hivatalához fordult – derült ki a munkaügyi minisztérium keddi jelentéséből.

Fotó: DIICOT

A közlemény alapján az otthonokban tartott ellenőrzések több szabálysértésre is rávilágítottak, és még az is kiderült, hogy két lakó tavalz szerette volna elhagyni az Armonia központot, de erre nem volt lehetőségük. A jelentések alapján az egyik nő áthelyezését nem tudta átvenni egy másik alapítvány, ugyanakkor egy férfi esetében – akinek családja fizette a gondozását – a hozzátartozó nem egyezett bele abba, hogy elhagyja az otthont.

Az otthonokban tapasztalt problémákra több tucatnyi pontban megfogalmazott ajánlások szerepelnek a jelentésekben. Azok között volt amit tavaly év végéig kellett volna teljesíteniük az otthonok működtetőinek, volt amire idén február végéig adtak hatáidőt, de több azonnali változtatást is elrendeltek. Utóbbiak között szerepelt többek között, hogy egészséges és megfelelő ételt biztosítsanak az ott lakóknak. A szociális ügyek hivatala fényképekkel társított jelentésében azt állította, hogy a központok eleget tettek a felszólításnak és megoldották a problémákat.

Ismeretes, hogy a munkaügyi miniszterium március végén egyoldalúan szerződést bontott a szervezettel, ezért a CRJ a munkaügyi minisztert, Marius Budăit morális vétkesnek tartja az ügyben és a menesztését kérte. Nem vettek továbbá részt azon a hétfői megbeszélésén sem, amelyet a tárcavezető a civil szervezetek tartott, és amelynek nyomán átláható eljárást ígért a központok ellenőrzésére jogosul szervezetek kiválasztásához.

A „rémségek otthonainak” – ahogyan az Ilfov megyei három idősotthont emlegetik – ügyében a DIICOT folytatja a bűnvádi eljárást, ugyanakkor több intézményvezetőt már menesztettek, és törvénymódosításokat helyeztek kilátásba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?