Megkínzott idősek: 24 vádlottat vettek őrizetbe

Huszonnégy vádlottat vett őrizetbe, kettőt pedig bírósági felügyelet alá helyezett a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), a három voluntar-i idősotthonban elkövetett visszaélések ügyében kizsákmányolásának ügyében.

Amint arról beszámoltunk, több mint száz idős személyt mentettek ki kedden a rendőrök és a DIICOT ügyészei három voluntari-i öregotthonból, miután kiderült, hogy bántalmazásnak, éheztetésnek voltak kitéve, és ingyenmunkára kényszerítették őket.

A rendőrség közölte, hogy az embertelen körülmények között tartott idősek közül 56-ot már kórházba szállítottak a rohammentők, miután a hatóságok házkutatást tartottak három bentlakásos idősotthonban.

Mentőautók szállították kórházba az idősotthonok lakóit | Fotó: Román Rendőrség

A rendőrség kéri az idősek hozzátartozóit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal a 0743.164.790-es telefonszámon, ahol az idősek egészségi állapotáról, illetve arról a kórházról kaphatnak tájékoztatást, ahova beutalták őket.

A nyomozók szerint 2020 novemberében alakult meg Ilfov megyében az a két bűnszervezet, amely az öregotthonok kiszolgáltatott, sok esetben fogyatékkal élő lakóit éheztette, kihasználta, bántalmazta, embertelen körülmények között tartotta és fizetség nélküli munkára kényszerítette. Mindemellett az előírt orvosi és higiéniai ellátást sem kapták meg a bűnszervezetek áldozatai.

A környéken élő lakók arról számoltak be a sajtónak, hogy az idősotthon lakói „körülbelül két éve” vannak ilyen helyzetben, „meztelenül jöttek a kerítéshez”, és pénzt vagy ételt koldultak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?