Rafila: jövő héten már valószínűleg 70 ezer koronavírusos megbetegedést fogunk regisztrálni

Korábban a szakértők augusztus közepére jósolták az újabb járványhullám tetőzését.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a jövő héten valószínűleg már 70 ezer új koronavírusos megbetegedést fognak regisztrálni, tehát augusztus elején napi 10 ezerre emelkedhet az új esetek száma.Fotó: Facebook/Egészségügyi Minisztérium

Július 18. és 24. között 44 ezer új esetet regisztráltak, és a becslések szerint ez jövő héten 70 ezerre emelkedhet - fejtette ki Rafila kedden tartott sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, hogy a korábbi becslések augusztus 15-ének környékére vetítették előre a hullámgörbe csúcsát, az azonban szerinte bizonyosnak tűnik most, hogy az elkövetkező hetekben a napi új esetszám átlaga meg fogja haladni a 10 ezret.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az Európában uralkodóvá vált omikron-törzs BA.5 alvariánsa súlyosabb megbetegedéseket okozna, de a kórházi beutalások, és ezzel együtt az intenzív terápiára szorulók számának növekedésére számítani lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?