Jelentősen megugrott az új fertőzések száma: több mint 12 ezer megbetegedést jelentettek

Az elmúlt 24 órában 12 353 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 7398-cal többet, mint egy nappal korábban – tájékoztatott kedden az egészségügyi miniszter.

 

Alexandru Rafila szerint az új megbetegedések közül 2502 esetben újrafertőződést mutattak ki, az érintettek az első megfertőződéstől számított több mint 90 nap elteltével kapták el ismét a vírust. Hozzátette, minden negyedik teszt eredménye pozitív, ez mintegy 30 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest. 

A legtöbb új esetet Bukarestből (1492) jelentették, de magas az esetszám a következő megyékben is: Kolozs (1301), Brassó (660), Temes (649), Konstanca (550), Prahova (480), Iaşi (461). Az új esetekkel 3 024 064-re nőtt a járvány kezdete óta diagnosztizált fertőzöttek száma Romániában.

Az elmúlt 24 órában 32 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, egyikük a 20–29 év közötti korosztályhoz tartozott.

Összesen 3445 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel. Intenzív terápiás ellátásra 215 beteg, valamint hat gyermek szorul.

Az egészségügyi miniszter elmondta, a hatodik hullám augusztus végén, szeptember elején tetőzhet, naponta körülbelül tízezer új fertőzöttre lehet számítani. Kiemelte, a kórházak jelenleg kevésbé zsúfoltak a korábbi hullámokhoz képest.

Alexandru Rafila hangsúlyozta: nem mindenkinek kell vírusellenes gyógyszert kapnia, a súlyos tünetekkel, társbetegségekkel küzdők számára pedig a kórházi kezelés a megoldás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?