Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolatát bemutató kiállítás nyílt a koltói Teleki-kastélyban

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia több szállal kötődik a máramarosi bányavidékhez: esküvőjük napján a nagybányai Fekete Sas szállóban vendégeskedtek, majd mézesheteiket a koltói Teleki-kastélyban töltötték. Utóbbiról, idén október 20-án, a nászút 176. évfordulójának utolsó napján Sorsom megáldott boldog szerelemmel címmel nyílt új és állandó kiállítás a Teleki Sándor kastélyában működő Petőfi Sándor Múzeumban. Az új tárlat részleteiről beszélgettünk a koltói múzeum vezetőjével, Szász Imrével.

Teleki Sándor meghívására Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hat hetet töltött a Koltón található impozáns barokk kastélyban. Itt tartózkodása során a kertben álló somfa alatti kőasztalon az ifjú költő 28 új verssel gazdagította a magyar költészetet. Petőfi öröksége az évszázadok alatt szorosan összefonódott a község kulturális életével. Már 1899-ben, a költő halálának 50. évfordulóján tartottak emlékünnepséget a környékbeli magyarok. Később több alkalommal betiltották a Petőfi-emlékünnepséget, azonban a magyar közösség sikerrel tovább tudta örökíteni a hagyományt.

Megkeresésünkre Szász Imre, a koltói múzeum vezetője elárulta, hogy az új kiállítással interaktív módon szeretnék bemutatni Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házastársi és alkotói kapcsolatát. Mint mondta, a bicentenáriumi ünnepség kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújítsák a korábbi tárlatot, ami az évek során jelentősen elavult. Különlegessége, hogy a kiállítás kurátorának, dr. Gyimesi Emesének köszönhetően Szendrey Júlia nem csupán Petőfi feleségeként van ábrázolva, hanem hangsúlyossá válik írói tevékenysége is. A látógatoknak lehetőségük nyílik meghallgatni színművészek előadásában Petőfi Sándor verseit vagy digitális formában belelapozni hitvesének naplójába.

Fotók: Pongrácz Panni Facebook-oldala

Habár a házaspár nászútját bemutató kiállításon már csupán finomításokat végeznek, a fejlesztések még távol sem állnak készen. Szász Imre elmondta, hogy egy hasonlóképpen interaktív kiállítást terveznek Teleki Sándor életéről, valamint Petőfi Sándorral és Jókai Mórral ápolt barátságáról. A kijelölt termek helyszűke miatt a tárlat alakítói digitális táblákon keresztül szeretnék bemutatni Teleki Sándor kalandos életútját.

A múzeum vezetősége arról számolt be, hogy a Teleki-kastély látogatottsága toronymagasan megugrott a Petőfi-emlékévnek köszönhetően. Míg a tavalyi évben megközelítőleg 10 ezer személy látogatta meg a kiállítást, idén ez a szám már 15 ezer fölött van. Reményeik szerint az új kiállításoknak köszönhetően a jövő évben több mint 20 ezer személy fogja meglátogatni a kastélyt. Elsősorban a látogatók nagyrésze Magyarországról és Erdély magyarlakta településeiről érkeznek, azonban nagyon alacsony arányban román etnikumú személyek is megtekintik a múzeum kiállításait. A látogatók többsége leginkább buszos kirándulások alkalmával érkezik a településre, ők nyugdíjas- vagy diákcsoportok tagjai.

A koltói Teleki-kastélyban működő Petőfi Sándor Múzeum a hétfő kivételével minden nap meglátogatható, reggel 9 órától délután 17 óráig. Az érdeklődők további részleteket a múzeum weboldalán találnak.

Nagybányától körülbelül 10 kilométerre, a Lápos folyó mentén fekszik Máramaros megyében a történelmileg Kővár-vidékhez tartozó Koltó. Népességét tekintve, az utolsó népszámlálás adatai alapján, a lakosság több mint fele magyar etnikumúnak vallotta magát. Legimpozánsabb épületét, a Teleki-kastélyt a 17. század derekán építették, amit 2017 és 2020 között európai uniós forrásokból restauráltak. A felújítási munkálatok során több kiállítótermet, valamint egy konferenciatermet is kialakítottak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?