Parázsló élmények: Erdély első nemzetközi barbeque fesztiválját szervezik meg Marosvásárhelyen
Először rendeznek nemzetközi barbecue- és steakversenyt Marosvásárhelyen, a Vár területén. A Transylvanian Steak & BBQ Fest nemcsak a szakma legjobbjait, de a gasztronómia ezen ága iránt érdeklődőket is megszólítja. A Visit Maros Egyesület által május 10–11. között szervezett rendezvény célja az élményturizmus erősítése, de ennél jóval többről van szó.
Az esemény valódi mérföldkő a régió gasztrotérképén. „A Transylvanian Steak & BBQ Fest az első komoly gasztronómiai rendezvény Maros megyében, a termelők számára is egy nagy lehetőség arra, hogy megismertessék termékeiket. A versenyek résztvevői ugyanis Maros megyei alapanyagokat használnak” – hangsúlyozta a rendezvény beharangozóján Péter Ferenc, a Maros Megye Tanács és a Visit Maros Egyesület elnöke.
A fesztivál egyik legnagyobb tétje, hogy a steakverseny győztese kijuthat a 2026-os texasi SCA világbajnokságra. Eddig egyetlen romániai versenyzőnek sem sikerült kvalifikálnia, de most először minden esély adott, hogy ez megváltozzon.
Péter Ferenc szerint a rendezvény komoly lehetőség a helyi vendéglátók számára is: „A live cooking események ismert séfjei is helyi alapanyagokból főznek majd. Emellett a versenyek szervezésével lehetőséget adtunk a Maros megyei vendéglőknek, séfeknek is, hogy megmérettessék magukat. A rendezvény keretében a versenyek és a gasztroshow programok mellett lesz egy gasztrókiállítás is, amelyen professzionális konyhai felszerelések, kézműves kések, fűszerek és érlelt húsok várják az érdeklődőket.”
A verseny két hivatalos nemzetközi formátumban zajlik majd: az SCA Double Steak és a KCBS Master Series BBQ versenyeit először rendezik meg Romániában egy helyszínen, nemzetközi bírók jelenlétében.
Az esemény nem csak a versenyzőknek kihívás, hanem a nagyközönség számára is egyedülálló élmény lesz - mondta el szerdai sajtóértekezleten Szántó Lóránt a szervező Visit Maros Egyesület igazgatója. A látogatók tematikus vásáron, látványfőzéseken, interaktív workshopokon és borkóstolókon vehetnek részt. A gyerekek számára külön programokat szerveznek. A Modern Castro sátorban gasztronómiai beszélgetések és kóstolók várják az érdeklődőket.
A megmérettetésen 25 csapat vesz részt. A séfek elkészítik a húsételeket, majd a zsűri elé viszik azokat, a gyerekek pedig külön hotdogkészítő versenyre nevezhetnek be – így az esemény igazi családi programnak is tekinthető.
„A live cooking során készült ételek kóstolásához jegyet kell váltani, amelyet online a bilete.visitmures.ro oldalon elővételben meg lehet vásárolni és a helyszínen lehet karszalagra váltani” – részletezte Szántó Lóránt, a Visit Maros Egyesület igazgatója.
A fesztiválhoz kapcsolódó online jegyértékesítési platform, a bilete.visitmures.com is mérföldkő a helyi turizmusban – tette hozzá Péter Ferenc: „Ez egy nagyon fontos lépés a megyei turizmusfejlesztés szempontjából, hiszen lehetőséget nyújt arra, hogy az idelátogatók egy platformról értesüljenek a Maros megyei eseményekről, és jegyet is tudjanak váltani ezekre ugyanarról a felületről. Jelenleg a Maros Megyei Múzeum, Maros Művészegyüttes, Ariel Bábszínház, Maros jégpálya használja már ezt az értékesítési felületet.”
A fesztivál keretében, szombaton Jazz koncert is lesz a Várban - mondták a szervezők.
„A Visit Maros Egyesület idei rendezvényei között a Transylvanian Steak & BBQ Fesztivál kiemelt helyen szerepel, de az egyesület idén még számos esemény szervezésében vesz részt, így például a hónap végén zajló szovátai borfesztivál szervezői között is ott találjuk őket”- mondta a Maros Megyei Tanács elnöke.
CSAK SAJÁT