Elrajtolt a marosvásárhelyiek VIBE-fesztiválja

A hatodik alkalommal megszervezett rendezvényre már szerdán belépett az első látogató és a sátortábor is szép lassan benépesül. A VIBE-fesztivál úgynevezett nulladik napján is voltak bulik, de az első nagyszínpadi koncerteket csütörtökön rendezik. Míg tavaly valamivel több mint 100 ezer résztvevő volt, idén el szeretnék érni a 120 ezres látogatószámot.

A helyszín költözött, tavaly ugyanis még csak épült, de mostanra már elkészült az Onkológiai Kórház, amit nemsokára használatba is adnak. A környékét pedig kiépítették, ott nem fért el a fesztivál. Felröppent tehát a hír, hogy más településre költözik a VIBE, de a szervezők, a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatallal közösen találtak, egy a tavalyinál nagyobb magánterületet a község határában, a Maroshoz közelebbi részen így kevésbé áll fenn annak a veszélye annak, hogy a Maros Megyei Kórházba beutalt személyeket zavarná a zene.

Fotó: A VIBE Facebook-oldala

Krumpliföldből gyepesített felületté alakították, ahol aprókövekkel próbálják járhatóvá tenni a sártengerré változott egyes részeket. Idén a VIBE KOLI is a fesztivál területére került, így egy helyen van minden. Előadások, különböző nappali tevékenységek és esti koncertek is. Még egy óriáskerék is helyet kapott az új helyszínen.

Gazdasági hozadéka is van a fesztiválnak 

Azon túl, hogy főleg a fiataloknak remek szórakozási lehetőség, a szomszédos településeknek, így Marosvásárhelynek is gazdaságilag jó befektetés. Ilyenkor megtelnek a szálláshelyek és 2-3 nap alatt olyan forgalma van a környékbeli boltoknak, hogy az egy 2-3 hónapos bevételt tesz ki – mondta el Rés Konrád fesztiváligazgató a Vibe-indító sajtótájékoztatón.

Fotó: Péter Ferenc Facebook-oldala

A megnyitón jelen levő Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester közölte, a rendezvény ugyan Marosszentgyörgy területén zajlik, de nem jöhetne létre Marosvásárhely nélkül. A város 300 ezer lejjel támogatta a fesztivál megszervezését. A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc elmondta, idén is jelentős összeggel támogatta a rendezvényt a megyei önkormányzat is és remélik, hogy azok akik eljönnek ide, a későbbiekben turistaként más alkalommal is visszatérnek a megyébe.

Az idei év legnagyobb attrakciója Jason Derulo lesz

Rés Konrád fesztiváligazgató közölte, ogy olyan népszerű külföldi előadó mint Jason Derulo leszerződéséhez szükség van arra, hogy az érintett önkormányzatok ilyen pozitívan álljanak a rendezvényhez.

Házigazda szerepében Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester emlékeztetett, anyagilag ugyan nem tudták támogatni, de a település mindig is nyitott volt az ilyen jellegű kezdeményezésekre. Kezdetekben a Félsziget, majd hat éve a VIBE is otthonra talál Marosszentgyörgyön. Az itt megrendezett ilyen jellegű eseményeknek egyre nagyobb népszerűsége van és az sem mellékes, hogy ma már nem kell repülőutakat megtenni annak érdekében, hogy egy-egy együttes koncertjén részt vegyenek az érdeklődő fiatalok. A szülők is nagyobb biztonságban tudják gyermekeiket. Jason Derulo például fellépett Londonban, Párizsban és most Marosszentgyörgyön koncertezik, olyan körülmények között, hogy nagy valószínűséggel eddig nem is tudta, hogy létezik ilyen település – tette hozzá mosolyogva.

Rés Konrád közölte, heti és napijegyeket is lehet még váltani. A részletes programot ITT böngészhetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?