Június végén szervezik meg a 27. Marosvásárhelyi Napokat

Korda György és Balázs Klári, a Kowalsky meg a Vega, a 3 Sud Est, Ștefan Bănica jr. és Gheorghe Zamfir is fellép a június 27-én kezdődő 27. Marosvásárhelyi Napokon – jelentette be a csütörtöki sajtóértekezleten Soós Zoltán polgármester.

A városvezető emlékeztet, Mátyás király 1482-ben kiadott kiváltságlevele alapján Marosvásárhelyen évente három vásárt szervezhettek, ezek egyikét június végén. Ehhez a történelmi hagyományhoz tértek vissza 2021-ben és döntöttek úgy, hogy a városnapokat minden év utolsó júniusi hétvégéjén szervezik meg.

Fotók: Soós Zoltán Facebook oldala

A rendezvényre várják Marosvásárhely testvérvárosainak képviselőit. Magyarországról Zalaegerszeg, Baja, Újbuda (Budapest 11. kerülete), Bulgáriából Strumyani, Moldova Köztársaságból Kisinyov Râșcani kerülete, Németországból Ilmenau városának vezetői képviseltetik magukat. A városnapok keretében adják át a Díszpolgári címeket, és köszöntik az aranylakodalmasokat is – mondta Soós Zoltán.

Portik Vilmos alpolgármester hozzátette, rendezvények lesznek a Várban, a Bolyai és Enescu utcákban, illetve a főtéren is. Ott lesz felállítva a nagyszínpad. Azt is elmondta, hogy a városnapok idején is lesz lehetőség a várban felállított nagyképernyőn követni a labdarúgó-Európa-Bajnokság mérkőzéseit.  

A rendezvény megnyitója alkalmával szabadtéri koncertet ad a Marosvásárhelyi Filharmónia a vártemplom udvarában, Rock Meets The Philharmonic címmel. A városközpontban hozzávetőleg 60 kézműves állítja ki termékeit a Hagyományos Mesterségek vásáron. Színházi előadások, kiállítások és néptáncelőadásokat is láthatnak az érdeklődők.

A főtéri nagyszínpadon népszerű énekesek színvonalas koncertjeire lehet számítani – mondta az alpolgármester.

A városnapok idejére, már péntektől lezárják a főteret. A rendezvény összköltsége 1,3 millió lej – tette még hozzá Soós Zoltán polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?