Parajdi katasztrófa: reagált a vízügy

Azt követően, hogy az Országos Sótársaság (SNA SA – Salrom) szerint a vízügyi hatóságok feladata lett volna elvégezni a parajdi sóbányánál történt tragédia megelőzéséhez szükséges munkálatokat, az országos vízügyi hatóság közölte: a terület a Salrom kizárólagos tulajdona, ezért az ő felelősségük a munkálatok elvégzése.

Mint írtuk, az állami vállalat pénteken közölte, hogy tavaly 2 millió lejt fordítottak olyan munkálatokra, melyek célja a vízbetörések megelőzése volt. Ezeket a Maros Megyei Vízügyi Igazgatóság szakemberei irányították. Idén tervezték a Korond-patak medrének 1375 négyzetméteres szakaszon való lebetonozását, továbbá egy tanulmány elkészítését és engedélyeztetését egy másik, 270 méter hosszú szakasz betonozásához. A Salrom nem tulajdonosa a Korond-patak medréhez tartozó területnek, s nincs hatásköre ott munkálatokat végezni; a Salrom sókitermelésre szakosodott vállalat, nem foglalkozik folyóvizek szabályozásával – szögezték le a közleményben.

A vízügy szerint segítettek | Fotó: Hargita megyei tanács/Facebook

Péntek délután szólalt meg az országos vízügy is az ügy kapcsán. A Maszolhoz eljuttatott közlemény alapján a Salrom tavaly felvállalta, hogy a szaktanulmány alapján és egy érvényben lévő beruházási szerződésnek megfelelően elvégezteti a szükséges munkálatokat 1560 méteres szakaszon. Mint írták: a Maros megyei vízügy 2012-ben engedélyezte a műszaki adatokat a Korond-patak szabályozását célzó munkálatokra. Az akkor elkezdett munkálatokat kellett volna folytatniuk betonozással és vízszigeteléssel. A kivitelezőt közbeszerzési eljárással választották ki, a szerződést a Salrom kötötte meg. „A román vízügy a Marosi vízügyi hatóság által nem végezhet beruházást vagy intézkedéseket egy olyan bányatelepen, amely nem az ő tulajdona” – húzták alá. Hozzátették viszont, hogy tavaly tavasz óta folyamatosan részt vettek a parajdi sóbányánál kialakult „rendkívül összetett helyzet” kezelésében.

Ugyanígy idén a Maros megyei vízügyi igazgatóság is azonnal reagált a parajdi sóbánya vezetőségének kérésére, és a Hargitai megyei katasztrófavédelmi bizottság május 8-ai határozatának elfogadása után ők koordinálták a sürgősségi beavatkozási munkálatokat. Logisztikai és műszaki erőforrásokat mozgósítottak, szivattyúkat, kotrógépeket, generátokat küldtek a helyszínre. Hangsúlyozták, hogy szorosan együttműködtek a Salrom illetékeseivel, illetve a szakhatóságokkal. Részletes kimutatást hoztak nyilvánosságra arról, hogy milyen munkálatokban vettek részt úgy a tavalyi év során, mint az elmúlt pár napban, amikor a helyzet katasztrofálissá vált.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?