Hárítja a felelősséget a Salrom a bányánál történtekért
Az állami vállalat szerint a vízügyi hatóságok feladata lett volna elvégezni a tragédia megelőzéséhez szükséges munkálatokat.
Az Országos Sótársaság (SNS SA - Salrom) tavaly 2 millió lejt fordított olyan munkálatokra, melyek célja a vízbetörések megelőzése volt a parajdi sóbányába, közölte az állami vállalat. A munkálatokat a Maros Megyei Vízügyi Igazgatóság szakemberei irányították, olvasható a közleményben.
Az idei évre két beruházás volt tervbe véve. Az egyik a Korond-patak medrének egy 1375 méteres szakaszon való lebetonozását célozta, a másik pedig egy tanulmány elkésztését és a szükséges engedélyek beszerzését egy másik, 270 méter hosszú szakasz betonozásához. Előbbi értéke 10 millió lej, utóbbié 1 millió lett volna. Idén 2,2 milliót költöttek más, a vízbetörések megelőzését célzó munkálatokra.
„Hangsúlyozzuk, hogy a SNS SA egy sókitermelésre szakosodott vállalat, nem foglalkozik folyóvizek szabályozásával. Ráadásul a SNS SA nem tulajdonosa a Korond-patak medréhez tartozó területnek, s nincs hatásköre, hogy ott munkálatokat végezzen” – áll a Constantin Dan Dobrea vezérigazgató nevében kiküldött közleményben.
Kapcsolódó
A cégvezetés értékelése szerint „a Salrom gyorsan és hatékonyan lépett fel, rövid idő alatt végezve el sürgős munkálatokat saját forrásaiból”. A vállalat biztosítja a közvéleményt, hogy a kormány segítségével mindent meg fog tenni a parajdi bányában folytatni lehessen a turisztikai tevékenységet és a kitermelést.