RMDSZ: Beindult a folyamat a parajdi sóbánya megmentésére – lépett az Országos Vészhelyzeti Bizottság

Az RMDSZ közbenjárására az Országos Vészhelyzeti Bizottság elfogadta azt a határozatot, amely alapján a kormány anyagi támogatást adhat, jelentette be pénteken Facebook oldalán a szövetség.

A bizottság határozata szerint a gazdasági minisztérium tesz javaslatot a bánya helyreállítására, a környezetvédelmi minisztérium pedig a felszíni munkálatokra, patakrendezésre, záportározó tervezésére. Mindehhez a kormány biztosítja a szükséges finanszírozást.

Beindult a folyamat a mentésre | Fotó: Farkas EndreAz RMDSZ közleménye szerint, jelenleg két fronton zajlik a munka a parajdi emberek és a bánya megsegítésére.

„Egyrészt ott vagyunk a helyszínen, egyeztetünk a helyiekkel és a turizmus szereplőivel tervezzük a következő lépéseket. Másrészt napok óta javában zajlik Bukarestben az anyagi támogatások megszervezése a helyiek megsegítésére és a bánya helyreállítására. Parajd nem maradhat magára!” - szögezik le.

Mint megírtuk, Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken azt mondta, azon kell dolgozni, hogy hogyan lehet megmenteni a munkahelyeket, és hogyan lehet visszaadni az emberek reményét, hogy van jövője Parajdnak.

A jelenlegi helyzetről kifejtette: a vizet ki kell pumpálni a sóbányából, és csak ezután lehet geofizikai és statikai mérésekkel megállapítani, hogy mi állítható helyre, illetve honnan lehet folytatni a munkát.

Az RMDSZ elnöke kiemelte, hogy a kormány támogatja a helyreállítási munkálatokat. „Tánczos Barna és Cseke Attila elindították a folyamatot. A kárfelmérés függvényében a szükséges összegeket rendelkezésére kell bocsátani az önkormányzatnak és az állami vállalatnak. Ez a legeslegfontosabb, és erre megvannak a források, ez el van indítva a folyamat, elő van készítve” – közölte.

Kelemen szerint azonban hosszú munka áll előttük, mire eltávolítják a vizet a bányából. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy amint az időjárás engedi, megkezdjék a patakmeder elterelését, hogy a későbbiekben ne szivárogjon be újabb víz, mert úgy nem lehet kitakarítani a bányát

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?