Összeköttetés: 200 millió lejből újít utat a Szatmár Megyei Tanács
Szatmár megye legnagyobb közúti beruházása rajtolt el hétfőn: számos települést érint a 193-as jelzésű megyei út, a munkálatok során gyors kapcsolat jön létre Szatmár és Máramaros megye között.
Megtörtént az „építőtelep” átadása-átvétele hétfőn, így megkezdődhet Szatmár megyében a 193-as jelzésű megyei út felújítása. A Szatmár Megyei Tanács EU-s forrásból valósítja meg a felújítást, amely nem csak útjavítás. Teljes körű korszerűsítés lesz 40 kilométer hosszan, de a projektben négy, elektromos autók gyorstöltésére alkalmas töltőállomást is létrehoznak.
De, ami talán még fontosabb: 115 ezer lakos életét könnyíti meg a most megkezdett munka. Ugyanis számos településen halad át az út, a megyeközponthoz közel elhelyezkedő falvakból pedig sokan ingáznak – azaz teszik meg két-háromszor is az oda-vissza utat a szóban forgó útszakaszon. Közlekedési szempontból is fontos szakaszról van szó: ez a szakasz közvetlenül kapcsolódik a transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T) a Szatmárnémeti területén található 19A jelzésű országúttal való csomópont révén, és közvetlen összeköttetést biztosít Máramaros megyével, ahol az út folytatódik egészen a 1C országúttal való csomópontig, Nagybánya közelében.
„Ez a régóta várt beruházás nemcsak a közúti infrastruktúrát javítja, hanem közelebb hozza a vidéki közösségeket a városi központokhoz. Nem csupán aszfaltról van szó, hanem fejlődésről, biztonságról és összeköttetésről. A 193-as megyei út a jövő útjává válik megyénk számára, amely új gazdasági lehetőségeket nyit meg. Több tízezer lakos várta ezt a projektet, és ma konkrét lépést tettünk annak megvalósítása felé” – nyilatkozta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A 193-as megyei út a következő településeken halad át: Pálfalva, Ombod, Pettyén, Dobrácsapáti, Szamoskóród, Kiskolcs, Nagykolcs, Szamoskrassó, Szamoslippó, Szamosborhíd, Szamosveresmart, Remetemező és Barlafalu. A munkálatok értéke: 200 810 474 lej. A DIFERIT AG SRL – DIFERIT SRL konzorcium számára 24 hónap áll rendelkezésre, hogy elvégezzék a munkát.
CSAK SAJÁT