Leterítették az első aszfaltréteget Szilágyerked és Szatmár megye határa között

Az elmúlt napokban a munkások leöntötték az első aszfaltréteget a 110A megyei úton, Szilágyerked kijáratától Szatmár megye határáig. Jelenleg a betonárkok kialakításán dolgozik a csapat, a közeljövőben a kopóréteget is lerakják.

Szilágyi Róbert-István, Szilágy Megye Tanácsának alelnöke elmondta: a mintegy 3 millió lej értékű projekt magában foglalja az 1,1 kilométer hosszú szakasz felújítását és korszerűsítését, az árkok kialakítását, négy új híd építését, valamint a biztonsági korlátok, útjelző táblák felállítását és az útburkolati jelek felfestését. Szilágy Megye Tanácsa jelenleg nyolc megyei útszakaszon, összesen 83 kilométeren végez korszerűsítési munkálatokat, a beruházások összértéke több mint 400 millió lej, melyet uniós és országos alapból, valamint megyei költségvetésből biztosítanak.

A szerző felvétele

Debreczeni Dezső, Kusaly község polgármestere elmondta: az útszakaszok kialakítása és kiépítése a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célozza, általa biztonságosabb lesz a közlekedés. „Ez egy fontos és örömteli hír, amely a település jövőjét érinti. Hosszú várakozás után végre elérkezett az idő, hogy megújítsuk azt az útszakaszt, amely településünket Szatmár megye határával köti össze. A kivitelezést követően a közlekedés zökkenőmentessé válik, mely hozzájárulhat településünk fejlődéséhez, gazdasági növekedéséhez” – mondta a polgármester.

Útkarbantartási munkálatokat végeznek

Semesnye településen a 108S megyei utat érintő híd munkálatai az ütemterv szerint haladnak. A mintegy 2,6 millió lej értékű beruházást Szilágy Megye Tanácsa az Anghel Saligny program által valósítja meg. A megyei önkormányzat a megyei vagyonvédő és útkarbantartó vállalaton keresztül folytatja a megyei utak karbantartását, hogy az autóvezetők jobb körülmények között közlekedjenek. A vállalat alkalmazottai a DJ 110B: Bobota – Zálnok, a DJ 108: Alsóegregy – Zsibó, a DJ 108E: Nagygoroszló – Kisgoroszló - Náprád - Köd - Máramaros megyehatár, a DJ 196: Szilágycseh - Szatmár megyehatár és a DJ 108D: Cigányi - Szilágyszeg - Szilágycseh - Máramaros megyehatár közötti szakaszon árkokat takarítanak és karbantartják a növényzetet.

Szilágyi Róbert elmondta: az útszakaszok felújítása nagyban hozzájárul a közúti közlekedési balesetek megelőzésében. Céljuk, olyan szilágysági utak kialakítása, melyek nemcsak a jelen, hanem a jövő igényeit is szolgálják. A jó közlekedési infrastruktúra elengedhetetlen a gazdasági fellendüléshez, mely egy új fejezetet nyithat a Szilágyság életében. „A megújult útszakaszok nemcsak az utazásokat teszik könnyebbé, hanem új kapcsolatok kialakulásához és közösségeink erősödéséhez is hozzájárulnak” – zárta az alelnök.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Kolozs Megyei Tanács)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?