Országjáró Kézdivásárhelyen – élőben jelentkezik a Kossuth Rádió a céhes városból
Különleges figyelem irányul Kézdivásárhelyre december 6-án, amikor a Kossuth Rádió Hungarikum-díjas Országjáró című magazinműsora ötórás élő adással jelentkezik a céhes városból.
A műsor célja, hogy bemutassa a Kárpát-medence magyarlakta településeinek mindennapjait, kulturális és történelmi értékeit, gasztronómiáját, turisztikai látványosságait, valamint azokat az embereket, akik különlegessé, szerethetővé és emlékezetessé teszik a helyet, ahol élnek.

Az Országjáró stábja szombaton délelőtt 11 és 13 óra között, majd délután 15.30 és 18.20 között szól élőben a Kossuth Rádió hallgatóihoz – román idő szerint. A műsor készítői változatos, lendületes adást terveznek, amelyben helytörténészek, művészek, zenészek, kézműves mesterek, táncosok, természetjárók és más, a város életében meghatározó személyiségek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A tervek szerint összesen 44–46 meghívott szólal meg az élő adásban.
A rádió munkatársai novemberben már technikai szemlét tartottak Kézdivásárhelyen, hogy a decemberi közvetítés minden részlete zavartalanul valósulhasson meg.
Az Országjáró műsor célja, hogy a hallgatók megismerjék Kézdivásárhely sokszínű értékeit, különleges embereit, közösségeit, helyi kincseit és vendégszeretetét. Az élő adás egyben kiváló lehetőség arra is, hogy a város újabb turistákat és érdeklődőket vonzzon a térségbe.
CSAK SAJÁT