Nők a kormányban: Románia az utolsó helyen áll az EU-ban

Romániának sikerült elérnie egyetlen év alatt a legbrutálisabb nemzetközi lefokozást a nők kormányzati képviselete terén: a 102. helyről a 175. helyre süllyedt - derül ki az INACO - Kezdeményezés a versenyképességért szervezet csütörtökön kiadott közleményéből.

2020-ban a 190 elemzett ország közül kilencben egyáltalán nem voltak nők a kormányban, ezek a következők: Szaúd-Arábia, Brunei, Kiribati, Pápua Új-Guinea, St. Vincent és Grenandines, Thaiföld, Tuvalu, Vanuatu, Vietnam. 14 országban azonban a női miniszterek aránya legalább 50 százalék a kabinetben: többek között Spanyolországról (67 százalék), Finnországról (61), Ausztriáról (57), Svédországról (55), Franciaországról (53) és Kanadáról (50) van szó.

Románia a Cîţu-kormányban levő egyetlen női miniszterrel az iraki kormány szintjén van, és az EU-ban az utolsó helyet foglalja el - mutat rá Andreea Paul, az INACO elnöke és Anca Tamaş, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakértője a közleményben.

A szervezet szerint az Orban-kormányban a miniszterek 18 százaléka volt nő, amivel Románia a 190 elemzett ország sorában a 102. helyet foglalta el, egyazon helyen Eritreával és Surinaméval. A Cîţu-kabinetben a nők aránya összezsugorodott 4,7 százalékra. Európában csupán Fehéroroszországban és Azerbajdzsánban alacsonyabb a nők aránya a kormányban.

Világszinten pedig a 175. helyre esett vissza Románia, a lista végén kullog olyan országok társaságában, mint Irak (4,6 százalék), Bahrein (4,4), Mianmar (3,9), Türkmenisztán (3,7), Fehéroroszország (3,5), Azerbajdzsán (3), illetve a fent említett másik 9 ország, melyek kormányaiban egyáltalán nincsenek nők.

Sürgősen javítani kell a nők krónikus alulreprezentáltságán a román kormányokban, figyelmeztet az INACO, amely szerint „valamely kormány versenyképessége és a nemzet életminősége a nők és a férfiak méltányos képviseletén is múlik”.

A szervezet képviselői szerint Romániának nem csupán papíron, hanem a gyakorlatban is be kell tartania az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) esélyegyenlőségre vonatkozó célkitűzéseit.

(Címlapfotó forrása: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?