Péntek este lakossági fórumot tartottak a kézdivásárhelyi Erzsébet teremben, ahol Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke, valamint a helyi tanácsosok, Balázs Attila és Tankó Sándor vázolták a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetet. A fórum a párbeszédre épült: a szervezők nem csupán beszélni akartak, hanem meghallgatni is a helyieket.

Csomortányi István bevezetőjében hangsúlyozta, hogy számára az ilyen találkozók nem egyoldalú kommunikációt jelentenek, hanem lehetőséget a valóság megismerésére. „Nem csak azért gyűltünk ma ide össze, hogy egyoldalú legyen ez az információáramlás… én a magam részéről tanulni is jöttem ide, meghallgatni önöket” – fogalmazott, jelezve, hogy a helyi tapasztalatok nélkül nem lehet hiteles képet alkotni a térség helyzetéről.

Beszédének egyik központi gondolata a politikai kommunikáció és a hétköznapi valóság közötti ellentmondás volt. Mint mondta, a médiában gyakran idealizált kép jelenik meg, amely köszönőviszonyban sincs az emberek mindennapi tapasztalataival.

„Ha az ember azt nézi meg, hogy mi jelenik meg a médiában, akkor nagyon sokszor az az érzése, hogy mi egy kicsi Svájcban élünk” – jegyezte meg ironikusan. Ezzel szemben szerinte a valóság sokkal keményebb: „ez a valóság pedig egyáltalán nem ilyen fényes. Ez az elszegényedésé, az elfogyásé… a be nem teljesített ígéreteké.”

A politikus hosszabban beszélt arról is, hogy az elmúlt évtizedek jelentős pénzügyi forrásai ellenére miért nem történt áttörés. Elismerte, hogy az uniós csatlakozás óta valóban soha nem látott lehetőségek nyíltak meg, ám szerinte ezek eredményei nem tükröződnek kellőképpen a közösségek életében. „Itt vagyunk lassan húsz évvel az uniós csatlakozás után… és ha megnézzük, hogy mi maradt ebből meg, akkor engem személy szerint a sírás környékez” – fogalmazott.

Különösen élesen fogalmazott a közélet morális állapotáról. Úgy látja, hogy a közösség fokozatosan elveszíti azokat az értékeket, amelyek korábban meghatározták. „Az asszimilációnak az első lépése a morális asszimiláció” – mondta, majd hozzátette, hogy ma már sokszor következmények nélkül maradnak a politikai ígéretek megszegései. Szerinte ez az egyik legveszélyesebb folyamat, mert aláássa a közösség önbizalmát és jövőképét.

A beszéd során konkrét példák is elhangzottak, amelyek a helyi és országos problémák összefonódását mutatják. Csomortányi rámutatott arra, hogy bár gyakran Bukarestet teszik felelőssé, sok esetben a helyi vezetés hibái is hozzájárulnak a kialakult helyzethez. Úgy fogalmazott: „a problémáinknak a legnagyobb részéért nem is feltétlenül mindig Bukarest a felelős.”

Balázs Attila a helyi viszonyokról beszélt. Szerinte egyre több ember fordul el a hagyományos politikai struktúráktól, és nő az igény egy újfajta képviselet iránt. Úgy vélte, Kézdivásárhely lehetőségei messze nincsenek kihasználva, és a város jelenlegi állapota nem tükrözi azt a potenciált, amely benne rejlik. A mindennapi életminőséget meghatározó tényezők hiányát emelte ki, különösen a fiatalok és az idősek szempontjából, és hangsúlyozta, hogy ezek a „kicsi problémák” összeadódva komoly társadalmi gondokat okoznak.

Tankó Sándor megszólalása személyesebb hangvételű volt, és inkább a közösségi részvétel hiányára irányította a figyelmet. Kifejtette: a tenni akaró emberek gyakran távol maradnak az ilyen fórumoktól, és nem kapcsolódnak be aktívan a közéletbe. Úgy vélte, a változás kulcsa abban rejlik, hogy sikerül-e bevonni olyan embereket, akik nemcsak kritikát fogalmaznak meg, hanem konkrét elképzelésekkel is rendelkeznek.

A fórum során több hozzászólás is érkezett a közönség soraiból: a résztvevők mindennapi nehézségekről, közlekedési gondokról, a munkahelyek hiányáról, az elvándorlásról és a szolgáltatások hiányáról beszéltek. Tankó Sándor ezek kapcsán rámutatott: ő nem politikus, nem szeret olyant ígérni, ami lehetetlen teljesíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy hiába ígérne Kézdivásárhelynek repülőteret, ha annak megvalósítása eleve utópia. Olyan dolgokban kell gondolkodni, amit megbír a közösség – hangsúlyozta.