Megfellebbezte az EMNP és MPP pártfúzióját elutasító bírósági ítéletet az EMSZ

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) egyesüléséből létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) új pártként való bejegyzését elutasító bírósági ítéletet a megadott határidőn belül megfellebbezték a szervezet vezetői, most már az igazságszolgáltatáson múlik, hogy mikor tűzik ki a másodfokú tárgyalást.

Az EMSZ október 24-i közleményében tudatta, hogy kézhez kapta a két szervezet fúzióját elutasító bírósági ítélet indoklását és e szerint azért nem jegyezhető be az új politikai alakulat, mert magyarul is szerepel az elnevezése. Az EMSZ már akkor jelezte, hogy abszurdnak tartja ezt az érvet, és megtámadja a döntést.

„Hogyha nem ismernék a romániai viszonyokat, azt is mondhatnánk, hogy ez egy komolytalan dolog, mert a két alapító párt esetében is mind a két megnevezés kétnyelvű, sőt a néppárt esetében a magyar van elől – mondta a Maszolnak Csomortányi István EMNP-elnök, az EMSZ társelnöke. – Tíz évvel ezelőtt így lehetett bejegyezni egy szervezetet, most, 2021-ben pedig azzal jönnek, hogy nem lehet kétnyelvű egy pártnak a neve. Ez nevetséges!”

Csomortányi szerint mégsem lehet „nem komolyan venni a dolgot”, mert ha netán jogerőre emelkedne az ítélet, az veszélyes precedenst teremt a későbbiekre nézve, hiszen bármilyen más új magyar szervezet megalakítását hasonló indokkal akadályozhatják majd. „Mindenképp tovább fogjuk vinni az ügyet, egyrészt azért, mert a két párt fúzióját meg kell csinálni, másrészt azért, mert abszolút törvénytelennek ítéljük a határozatot” – fűzte hozzá Csomortányi, aki szerint a fellebbezést benyújtották, és most már attól függ, hogy milyen bíróhoz kerül az ügy, mikorra állapít meg tárgyalási időpontot.

„Egyébként nem kell ettől senkinek sem félni, vagy megijedni, mert több mint tíz éve a néppártot és a polgári pártot is csak másodfokon sikerült bejegyeztetni – úgyhogy, hozza a rendszer a formáját” – sommázta a véleményét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az EMNP és az MPP fúzióját tavaly januárban mondta ki a két alakulat küldöttgyűlése. A 2020 szeptemberi helyhatósági választásokon még pártszövetségként állítottak jelölteket (attól tartva, hogy a bürokrácia miatt nem jegyzik be időben az új pártot), de azt követően elindították a hivatalos bejegyzést. A végleges döntés megszületéséig az EMSZ-nek két társelnöke van: az egyik Csomortányi István EMNP-elnök, a másik Mezei János MPP-elnök. A 2020. januári kongresszusi döntés értelmében, miután bejegyzik a pártot, Mezei János látja majd el a megbízott elnöki teendőket, és fő feladata a szervezet felépítése, illetve a tisztújító kongresszus összehívása lesz egy éven belül.

(Nyitóképen: Csomortányi István és Mezei János, az EMSZ társelnöke | Fotó: EMSZ Sajtóiroda)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?