Az EMNP és az MPP fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen – jelentette be pénteken Csomortányi István és Mezei János pártelnök.

Közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon Mezei János MPP-elnök elmondta: bizakodtak a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzésében, hiszen a csütörtöki utolsó tárgyaláson sem az ügyész, sem a bíró semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. A korábbi három tárgyaláson az ügyész által kért iratokat pótolták, a felvetett kérdéseket megválaszolták. Hozzátette: mihelyt megkapják a megindokolt határozatot, fellebbeznek ellene.

„A döntés nem tántorít el az együttműködés folytatásától, a jó viszonyunkat fenntartjuk, egymást segítve fejtjük ki tevékenységünket az önkormányzatokban” – jelentette ki Mezei János. Arra is kitért, hogy jogászaik szerint a kérés megalapozatlanságára vonatkozó bírói bejegyzés nem azt jelenti, hogy nincs helye a kérésnek, hanem azt, hogy valami jogi akadályba ütközik a bejegyzés.

Csomortányi István EMNP-elnök értetlenségét fejezte ki a bírósági határozat miatt, és a román igazságszolgáltatás magyar ügyekben hozott „sajátos döntései” közé sorolta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a magyar közösség hozzászokhatott ahhoz, hogy a különböző restitúciós, önkormányzati, és egyéb ügyeiben furcsa ítéletek születnek. Hozzátette: az EMNP tíz évvel ezelőtti bejegyzési kérelmét is első fokon elutasította a bíróság, és csak másodfokon született meg a kedvező döntés.

„Ez a határozat megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Helyes, ha ezt a két pártot egyesítjük” – tette hozzá az EMNP elnöke. Megjegyezte: továbbra is él a két párt bíróságon bejegyzett politikai szövetsége, azonban mindaddig, míg a fúzió megtörténik, a két párt külön-külön is működik. Az MTI kérdésére Mezei János elmondta: külső felek nem avatkoztak be a bírósági eljárásba, csak az ügyész fogalmazott meg kérdéseket, amelyeket azonban rendre megválaszoltak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Mint írtuk, a bukaresti törvényszék csütörtökön megalapozatlannak tartotta, és elutasította az EMNP és az MPP fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését. Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott önkormányzati választásokon. Az RMDSZ-szel történt megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a képviselőházba.

(Címlapfotó forrása: Facebook/Csomortányi István)

Kapcsolódók

Kimaradt?