Nem adja a nevét Diana Șoșoacăhoz a pártból kirúgott férj – válni akar

Beadja a válást Silvestru Șoșoacă, miután a botrányairól elhíresült szenátorfelesége, Diana Șoșoacă „kirúgta” a közösen alapított pártjukból, az SOS Romániából. Azt is mondta, hogy feleségének vissza kell térnie a lánykori nevéhez.

Mint beszámoltunk róla, Diana Șoșoacă felfüggesztette férjét pártjuk főalelnöki tisztségéből, majd pedig most hétvégén, épp a szerelmesek román ünnepén, Dragobete napján ki is zárták a politikai szervezetből. Silvestru korábban „törvénytelennek” és „abúzusnak” nevezte felesége döntését, majd nyílt levelében arra tette utalásokat, hogy mások manipulálják a szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedt politikust.

Fotó: Agerpres/archív felvétel

Az SOS Románia országos tanácsának hétvégi ülésén Diana Șoșoacă tartózkodott a szavazáskor, de férje szerint felesége utasítására voksoltak ellene. „Csak a show-ból él, másra nem képes. Amikor feleségül vettem, még más volt. Azóta istennőnek képzeli magát és nagyon csúnyán viselkedik. Szinte már senki sincs körülötte” – fogalmazott a România TV-n.

Silvestru Șoșoacă azt is közölte, hogy valószínűleg beadja a válókeresetet, azt követően pedig felesége nem használhatja majd a Șoșoacă vezetéknevet. „Macoveiként találtam rá. A válás után visszatér a lánykori nevéhez” – jelentette ki, azt viszont még nem tudja, hogy mi lesz a három közös gyermekükkel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?