A felsőház jogi bizottsága szerint a botrányhős szenátor vétett a parlament etikai szabályzata ellen

A szenátus jogi bizottsága megállapította, hogy Diana Şoşoacă szenátor vétett a parlament etikai szabályzata ellen – jelentette ki hétfőn Iulia Scântei, a szakbizottság elnöke.

„A jogi bizottság többségi szavazattal úgy döntött, hogy a liberális frakció által a szenátor viselkedésével kapcsolatban felrótt tettek sértik a parlament etikai szabályzatát. A jogi bizottság három szabálysértést állapított meg a szenátus működési szabályzata, a törvényhozók viselkedését meghatározó szabályzat és a képviselők és szenátorok jogállását leszögező törvény alapján” – fejtette ki Iulia Scântei.

A bizottság elküldi a házbizottságnak jelentését, amely majd eldönti, hogy milyen szankcióban részesíti Diana Şoşoacát. Hozzátette, ha a helyzet fokozódik, és Şoşoacă továbbra is szenátorhoz méltatlan módon viselkedik, a koalíció képviselőinek és a szabályzattal foglalkozó bizottságnak kell majd valamiféle döntést hoznia.

Scântei rámutatott, a jogi bizottság tagjai döntésükkel jelezni akarják, hogy teljes mértékben elhatárolódnak Şoşoacă viselkedésétől, és remélik, hogy lépésüknek hatása lesz. „Azért vagyunk itt, hogy az állampolgárokat szolgáljuk, és nem azért, hogy botrányosan viselkedjünk” – hangsúlyozta a bizottság elnöke.Botrányosan viselkedik a parlamentben

Daniel Fenechiu nemzeti liberális párti (PNL) szenátor szerint jelenleg inkább szimbolikus jellege van azoknak a szankcióknak, amelyeket a törvényhozókra kiróhatnak, a legsúlyosabb az, hogy a házbizottság „három hónapra megvonja egy szenátortól azt a jogot, hogy a felsőházat képviselje”. Hozzátette, szemtanúja volt a Diana Şoşoacă által a jogi bizottság üléstermének ajtajában múlt héten rendezett jelenetnek, és úgy gondolja, a parlamentben, és a romániai politikában általában, nincs helye az ilyen viselkedésnek.

Április 13-án a szenátus jogi bizottsága kénytelen volt felfüggeszteni ülését, amelyen a Diana Şoşoacă szenátor „magatartásbeli kisiklásainak" megvizsgálására vonatkozó, a PNL által benyújtott igénylést kellett volna megvitatnia, mert Şoşoacă is megjelent, de mivel a szabványoknak nem megfelelő védőmaszkot viselt, a bizottság elnöke, Iulia Scântei feltartóztatta az ajtónál. A figyelmeztetés ellenére két perccel később Şoşoacă bevonult a terembe, ügyvédje kíséretében.

Az ülésterem ajtajában a férje és Mihai Lasca volt AUR-os, jelenleg független képviselő várta Diana Şoşoacát, aki 20 perc után elhagyta a termet. Mint mondta, kizárólag a védőmaszkról tárgyaltak bent, amelyet azonban – állítása szerint – nem kell viselni, „ha megnehezíti a légzést". A szenátor szerint Iulia Scântei „megsértette a védelemhez való alkotmányos jogot”, ugyanakkor azt állította, hogy megsérült a lába, amikor az ajtónál álló két személy megpróbálta megakadályozni, hogy bejusson, ezért hívni akarta a 112-es egységes segélyhívó számot. Végül férje segítségével sikerült ismét bemennie az ülésterembe, akkor azonban a bizottság tagjai távoztak.

A testület elnöke, Iulia Scântei utólag úgy nyilatkozott, tájékoztatni fogja a történtekről a szenátus vezetőségét, és újabb ülést tartanak majd a liberálisok igénylésének megvitatására. Benyújtott panaszában a PNL felrótta, hogy a szenátor az ülésszak elejétől „ártalmas és szabályzatellenes magatartást" tanúsít, folyamatosan megszegi a járványügyi szabályokat, nem viseli a védőmaszkot a szenátus üléstermében, felszólalásaiban gyűlöletre uszít.

Kapcsolódók

Kimaradt?