Motozás egy Facebook-bejegyzésért – visszaéléssel vádolják a civil szervezetek a rendőrséget

A megfélemlítés durva formájának tartják a civil szervezetek, hogy a tüntető fuvarozókkal szembeni hatósági fellépést bíráló egyik aktivistát Facebook-bejegyzése miatt vasárnap bevitték a rendőrőrsre és ott testi motozásnak is alávetették.

Fotó: Angi Șerban Facebook-oldala

Az ActiveWatch hétfő délután közösségi oldalán hozta nyilvánosságra azt a több civil szervezettel közösen megfogalmazott állásfoglalást, amelyben felrótták a hatóságok megalázó bánásmódját, szerintük cselekedetükkel „ellenséges légkört” teremtenek, amely azt a célt szolgálja, hogy elbátortalanítsák az állampolgárokat attól, hogy éljenek a gyülekezési jogukkal és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukkal. „Ez súlyos támadás a demokráciára” – vélik.

Túlkapásnak tartják, hogy Angi Șerbant aznapi Facebook-bejegyzése miatt bevitték az őrsre. Az aktivista a közösségi oldalán a hatóságokat bírálta, amiért azok nagy erőkkel léptek fel a fuvarozók tüntetésén. A civil szervezetek aggasztónak tartják azt is, hogy Angi Șerbant nem a személyi igazolványban szereplő lakcímről vitték be kihallgatásra, hanem egy másik helyszínről. „Felmerül a kérdés, hogy hogyan találták meg, vagy már eleve megfigyelés alatt állt” – fogalmaznak. A blogger megmotozására – bármilyen releváns bűnvádi gyanú nélkül – Bukarest 5. körzetének ügyészsége adott felhatamazást, amivel a civil szervezetek szerint az igazságszolgáltatás a rendfenntartók eszközévé vált, nem a jogok védelmezőjeként cselekedett.

Leszögeték, hogy Angi Șerban Facebook-bejegyzését nem tartják felbujtó üzenetnek, pusztán jogos bírálatot és aggodalmat fogalmazott meg, amiért a hatóságok fegyverekkel jelentek meg a tüntetéseken. A blogger vitatott bejegyzésében azt bírálta, hogy egy felvétek alapján a konstancai tüntetés alkalmával a különleges erők (SAS) egyik embere egy puskát tart a kezében. Kérdést intézett a belügyminisztériumhoz, hogy ez miért történik. „Talán a kisautó felé szegezi? Mikor szűnt meg a demokrácia és lépett helyére katonai diktatúra? Mondják meg, hogy mit keresnek ott a speciális egységek” – követelte az aktivista. Hozzátette ugyanakkor azt a kérdést is, hogy „ha a demokráciában, egy békés tüntetésen a rendőrség puskával jelenik meg, akkor talán jogos az is, ha a nép koktélokkal vonul ki?” Az aktivista amúgy hétfőn azt mondta, hogy előző este még nem volt az ügyészségen iktatva az ellene elrendelt eljárás, amivel szerinte megsértették a jogait.

Az ActiveWatch különben arra is rámutatott, hogy a rendőrök és csendőrök Europol Szakszervezete szerint azt kérték tőlük, hogy fékezzék meg a fuvarozók és a gazdák tüntetéseit. A civil szervezet visszaélésnek és aggasztónak tartja, hogy a hatóságok megfélemlítési taktikákat alkalmaz azokkal szemben, akik az alkotmányos jogaikkal élnek. Elfogadhatatlannak tartják az ilyen stratégiát, és azt kérik a belügyminisztériumtól, hogy vizsgálja ki Angi Șerban elleni eljárást. „Románia társadalmi problémáit nem lehet bűnvádi eljárásokkal  megoldani. (…) A demokráciát csakis az állampolgárok és azok jogainak a tiszteletével lehet garantálni és megvédeni” – fogalmaznak a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?