Egyeztetett a gazdákkal és a fuvarozókkal a kormányfő –  a tiltakozás folytatódik

Megbeszélést folytatott pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök a közúti fuvarozók és a gazdák képviselőivel. A találkozó után a tiltakozók bejelentették, folytatják a megmozdulást, ám minden résztvevő önállóan dönti el, hogy marad az utcán, vagy sem.

A tüntetők elmondták, hogy 40 követelésből álló listát nyújtottak át a miniszterelnöknek. A miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy munkacsoportot is felállítanak a követeléseik megvizsgálására.

A kormány tájékoztatása szerint a találkozón a kormányfő hangsúlyozta, hogy csak párbeszéddel lehet megoldásokat találni a két ágazat képviselői által felvetett problémákra. „Önökhöz hasonlóan a kormány is azt akarja, hogy hatékonyan működjenek a dolgok. A kabinet nyitott a megfelelő, korrekt és gyakorlatba ültethető megoldásokra" - idézték a közleményben Ciolacut.Fotó: Agerpres Az egyeztetésen megállapodtak abban, hogy január 15-én, hétfőn az illetékes minisztérium képviselőinek részvételével összeül a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó munkacsoport, kedden a szállításügyi ágazatban hatáskörrel rendelkező tárcák illetékesei tartanak egyeztetést, január 17-én, szerdán pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások témájában lesz megbeszélés. Ezt követően a felek folytatják a párbeszédet, hogy mielőbb elő tudják készíteni az esetleges jogszabály-módosításokat – idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.

Amint megírtuk, a közúti fuvarozók szerdától forgalomlassítással tiltakoznak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) magas ára miatt. A tüntetéshez gazdák is csatlakoztak, több sérelmet emlegetve. A nagyobb gazdaszervezetek bejelentették, hogy nincs közük a tiltakozó akciókhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?