ActiveWatch: továbbra is korlátozni próbálják a magyarok szólásszabadságát

Folytatódtak tavaly a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak - állapította meg az ActiveWatch nevű civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében.

A százoldalas dokumentumban háromoldalas fejezetet szentelnek a magyar közösségnek, amelyben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal támogatásmegvonással büntette a többnyelvű feliratozás bevezetéséért ellene pert indító Muszáj-Musai civil szervezetet, Tőkés László európai parlamenti képviselőt pedig egy "rosszul fordított kijelentéséért" fosztotta meg az államfő állami érdemrendjétől.

A jelentés szerint az előző évekhez hasonlóan a magyar közösségtől az elmúlt évben is arra hivatkozva próbálták elvitatni a szabad véleménynyilvánítás jogát, hogy az alkotmány egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Románát. Bár az utóbbi évben nem próbálták meg betiltani a Székelyföldnek autonómiát követelő rendezvényeket, újabb, "kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek" jelentek meg, a magyarság jogaiért síkra szálló aktivistáknak pedig az ActiveWatch szerint a hatóságok megfélemlítésével kellett szembenéznie.

A jelentés kitér arra, hogy bár a Székely szabadság napján szervezett, Székelyföldnek autonómiát követelő tavalyi marosvásárhelyi tüntetés a csendőrség szóvivője szerint is "incidensek nélkül" zárult, a csendőrség utólag mégis több mint nyolcvan résztvevőre szabott ki bírságot, a szóvivő pedig az MTI-nek nyilatkozva elismerte: korábban nem volt példa arra, hogy egy megmozdulás ilyen sok résztvevőjét megbírságolják.

A médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A törvényeket többször rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák - olvasható a jelentésben.

Az ActiveWatch tavalyi jelentéséhez hasonlóan most is azt javasolta a hatóságoknak, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása, az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le a magyar közösséggel kapcsolatos minden információt, akkor is, ha "hivatalos" forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is.

Kapcsolódók

Kimaradt?