FRISSÍTVE – Meghátrált a kormány: vissza minden, marad az eddigi készpénzhasználat

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a kormány legközelebbi ülésén felülvizsgálják a készpénzfizetés korlátozására vonatkozó rendelkezéseket. Tudatta: minden jelenlegi készpénzkorlátozás megmarad mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek esetében. Két kivételt ugyanakkor felvázolt: a készpénzlimit 50 ezer lej lesz, az elszámolási előleg pedig 1000 lej/nap - írja a G4 Media hírportál.

„Megmondtam, hogy mindig a kisvállalkozók és az egyszerű emberek mellett fogok állni. Az elmúlt napokban többször tárgyaltam velük, valamint a vállalkozói szférával és a bankrendszer képviselőivel. És elmondtak nekem néhány észérvet az ANAF-tól és a Pénzügyminisztériumtól érkező, készpénzzel kapcsolatos intézkedésekkel kapcsolatban. Ezek az emberek nem adócsalók, ők azok, akiknek a vállán ez az ország áll!” – jelentette ki a kormányfő.

Ciolacu közölte, a legközelebbi kormányülésen felül fogja vizsgáltatni az Országos Adóhatóságtól (ANAF) és a Pénzügyminisztériumtól érkezett javaslatokat, mert – mint mondta – feladatának tekinti, hogy beavatkozzon, ha a dolgok rossz irányba mennek. „Az emberek, a vidéki háztartások, az összes romániai lakos hangját meghallja a kormány” – hangoztatta a miniszterelnök.

Fotó: Agerpres

A fentiek tekintetében majdnem minden jelenlegi készpénzlimit megmarad mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek esetében. Két kivételt állapítanak meg: „a készpénzplafon 50 000 lej lesz, az elszámolási előleg pedig 1000 lej/nap” – jelentette be Marcel Ciolacu.

A miniszterelnök egyúttal üzent „az adócsalóknak, akik kihasználták a közösségi térben zajló vitát”: „El fogok jönni értetek! El fogok jönni, és elkaplak benneteket a határállomásokon, a közintézmények irodáiban, mindenhonnan előszedlek benneteket! Ahogyan elkezdtük a háborút azok ellen, akik játékgépekkel teszik tönkre az emberek életét, úgy ti sem fogtok megmenekülni!” – írta vehemensen Marcel Ciolacu a Facebook-oldalán.

Mint beszámoltunk róla, a tervek szerint első lépésben a jogi személyek közötti készpénzes kifizetéseket korlátoznák ötezer lejről ezer lejre. A magánszemélyek 2024. január elsejétől 5 ezer lejig, 2025. január elsejétől pedig 2500 lej értékig fizethetnek majd készpénzzel, azon túlmenően bankkártyás kifizetést vagy banki utalást kell igénybe venniük, vázolta fel korábban Marcel Boloș pénzügyminiszter.

A rendelet miatt több bank már közölte ügyfeleivel, hogy január elsejétől növelni fogja a bankautomatákból történő készpénzfelvétel és -befizetés, valamint a bankközi és bankon belüli készpénzműveletek díjszabását. Ez leginkább a vidéki kisboltok tulajdonosait sújtja, ahol a kifizetések szinte teljes mértékben készpénzzel történnek, ráadásul korlátozott a hozzáférés a bankfiókokhoz és bankautomatákhoz. Az infrastruktúra hiányára a Maszolnak nyilatkozó szakember is rámutatott, miközben a civilek a közösségi oldalakon háborogtak a megkötések miatt.

A készpénz-mozgás valóban követhetetlen, éppen ezért a kezdeményezők abból indulnak ki, hogy ez a fekete-szürke gazdaság, a fekete-munka melegágya, mutatott rá Bordás Attila. Hozzátette, a kormány abban reménykedik, hogy a korlátozással az adócsalást is visszaszorítja. Viszont a nagy tételben történő áfa-csalás, pénzmosás már most nem készpénzzel valósul meg, a kriptovaluták világában ez már nem jelent kihívást, fogalmazta meg a közgazdász, emlékeztetve, hogy a terrorizmust is kriptovalutával finanszírozzák, ami átláthatatlan és követhetetlen. Lehet, hogy a készpénz-használat korlátozásával megnehezítik, hogy a falusi néni eladja a házi tojást, anélkül, hogy a bevétel után adózna, de ez nem segít az államháztartás-hiányán.

A szakértő szerint mindezek ellenére akár még lehetne is pozitív hatása az adócsalás mérséklésében, de a korlátozásnak számos más akadálya is van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?