FRISSÍTVE – Készpénz-használati korlátozás: belátták, hogy változtatni kell?

Miután hetek óta több fronton is bírálat érte a kormányt a készpénzes kifizetésekre elrendelt korlátozás miatt, hétfőre már a kormánykoalíció vezetői is változtattak korábbi kommunikációjukon. Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke sürgős változtatást szorgalmaz, Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője pedig azt mondta, hogy kormányfőként nem akarta megkérdőjelezni az adóhatóság javaslatát.

Fotó: Pexels

Ciucă bevallása alapján a kezdetektől sem értett egyet a készpénz-használat korlátozásával, a kormánykoalícióban ugyanakkor közösen döntöttek róla az adócsalás visszaszorításának érdekében. „De én nem hiszem, hogy az átlag állampolgár táplálja az adócsalást. A felső határérték 10 ezer lej volt, meg kell vizsgáljuk, hogy vagy visszatérünk ahhoz a határértékhez, vagy a szakemberekkel történő egyeztetés után valami más formában módosítjuk” – mondta a PNL-elnök.

Ő is megállapította azt, amire az elmúlt napokban már többen előtte rávilágította, nevezetesen arra, hogy Romániában nincs megfelelő pénzautomata hálózat kiépítve a zökkenőmentes átálláshoz. Ugyanakkor több más probléma is felmerült a régóta vitatott rendelettel kapcsolatban, amelyek kapcsán Marcel Ciolacu hétfő délután a pénzintézetek hazai egyesületének képviselőivel fog tárgyalni. A kormányfő az Agerpres beszámolója alapján azt mondta, hogy nem feltétlenül a korlátozás eltörlésében látja a megoldást, de azt elismerte, hogy tenniük kell annak érdekében, hogy a kisvállalkozóknak ne kelljen naponta sorban állniuk a bankoknál. Azt mondta, a készpénzzel történő kifizetések visszaszorítását az adóhatóság munkatársai javasolták, ő pedig kormányfőként nem tartotta helyénvalónak, hogy azt bírálja. „Nem politikai döntés volt. Egész Európában nálunk a legnagyobb az adócsalás. Beszélünk róla, de nem teszünk ellene semmit. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy az adóhatóságnak vannak javaslatai. Akkor a koalícióban nem emeltek szót ellene” – nyilatkozott. Elismerte, hogy a nyilvánosságra hozott problémák jogosak, amiket meg kell vizsgálniuk, de neki továbbra is az a prioritása, hogy harcoljanak az adócsalás ellen.

Mint beszámoltunk róla, a rendelet miatt több bank már közölte ügyfeleivel, hogy január elsejétől növelni fogja a bankautomatákból történő készpénzfelvétel és -befizetés, valamint a bankközi és bankon belüli készpénzműveletek díjszabását. Ez leginkább a vidéki kisboltok tulajdonosait sújtja, ahol a kifizetések szinte teljes mértékben készpénzzel történnek, ráadásul korlátozott a hozzáférés a bankfiókokhoz és bankautomatákhoz. Az infrastruktúra hiányára a Maszolnak nyilatkozó szakember is rámutatott, miközben a civilek a közösségi oldalakon háborogtak a megkötések miatt.

FRISSÍTÉS: A Nemzeti Liberális Párt (PNL) délután bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújt be a készpénzfizetési korlát eltörléséről, hogy ezáltal „korrigálják” a Ciolacu-kabinet által parlamenti felelősségvállalással elfogadott törvénycsomagba „becsúszott hibát”. Az Agerpres beszámolója alapján Adrian Felician Cozma, a PNL képviselője azt mondta, hogy a polgároknak alkotmányos joguk saját belátásuk szerint költeni el a pénzüket

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?