Még mindig várni kell Székelyudvarhelyen a parkolási gondok megoldására

Nem mondhatók túl sikeresnek a székelyudvarhelyi városvezetés próbálkozásai a parkolási gondok enyhítésére: a tavaly átadott, de rövid életű okosparkolási rendszer ügyében perel a városháza, a májusra ígért módosított parkolási szabályzat beterjesztése pedig immár egy fél éve várat magára.

Székelyudvarhely belvárosának parkolási gondjait több alkalommal és különböző megoldásokkal is próbálták már enyhíteni, azonban a próbálkozások eddig nem sok sikerrel jártak.

Tavaly májusban mi is beszámoltunk arról, hogy a városközpontban digitális kijelzőt szereltek fel, amely az aszfaltba épített szenzorok által szolgáltatott valós idejű parkolóhely-foglaltsági adatokkal volt hivatott csökkenteni a parkolóhely keresésével töltött időt.

Azonban az okosparkolási rendszer átvételezését követően a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal hiányosságokat tapasztalt. Mint közölték, ezek orvoslását a kivitelezőtől várták, de mivel ez nem történt meg, jogi útra terelték az ügyet. A városvezetés nem mondott le arról a szándékáról, hogy peren kívül megegyezzen a kivitelezővel, akit több ízben is arra kértek, hogy átiratban vállalja a meghibásodott szenzorok, illetve hibásan működő kijelző cseréjét, amellyel halasztást tudott volna elérni a peres ügyben.A nem megfelelően működő okos parkolási rendszer kijelzője a belvárosban | Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

Egy szeptemberi sajtónyilatkozatban a kivitelező UponSmart cég vezetője úgy fogalmazott, hogy teljesíteni fogják a perben lévő kérdéseket, és október végéig szeretnének pontot tenni az ügy végére.

Azóta megtudtuk, hogy az okosparkoló ügye nem oldódott meg békés úton. „Valóban érkezett egy iktatott levél, azonban az abban vállaltak azóta sem valósultak meg, ezzel párhuzamosan pedig az október 25-re kitűzött első tárgyalást a bíróság december 6-ra halasztotta” – közölte a Maszollal Zörgő Noémi, az udvarhelyi városháza sajtófelelőse.

Ígéret maradt az új parkolási szabályzat

Székelyudvarhelyen legutóbb idén januárban drágult (két lejről háromra) a 40 percre érvényes belvárosi parkolójegy ára, ezzel párhuzamosan a parkolási bérletárak megkétszereződtek. Korábban az udvarhelyi önkormányzat egyhangúlag szavazott az árak megduplázásáról, azzal a nem titkolt céllal, hogy visszaszorítsák a parkolóbérleteket, illetve hosszú távon el is töröljék azokat.

Döntésüket azzal indokolták, hogy az előző évben a városközpontban található 170 parkolóhelyből 100 helyet bérlettel váltottak ki, ezáltal háttérbe szorítva mindazokat, akik csak rövid időre váltottak volna parkolójegyet.

Akkor az is elhangzott, hogy a félévesnél hosszabb bérlet kiváltásának nincs is sok értelme, ugyanis a város önkormányzati testülete már májusban megszavazza a parkolási szabályzat módosítását, a következő hónapban pedig eltörölték volna az összes bérletet. Ez azonban azóta sem történt meg.

Arra a kérdésünkre, hogy miért késik immár fél éve az új parkolási szabályzat beterjesztése, az udvarhelyi polgármesteri hivatal a következő választ küldte:

„A parkolási szabályzat szöveges része elkészült, ezt a közlekedési bizottság elé fogjuk terjeszteni, jelenleg véleményezésen van, a műszaki tervezés van folyamatban. Miután ezt a közlekedési bizottság véleményezi, következik a rendőrségi jóváhagyás, ha ez is megvan, akkor tudjuk az önkormányzati testület elé terjeszteni.”

Kapcsolódók

Kimaradt?