Több munkájuk van a temetkezési vállalatoknak Székelyföldön is

Nem csak a napi fertőzési adatokat követve tűnik fel az, hogy ebben az időszakban megnőtt az elhalálozások száma. A temetkezési vállalatok tapasztalatai is azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámának tetőzésén nagyobb a nyomás rajtuk, szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük, ráadásul abban az időszakban hunytak el többen a fertőzéssel összefüggésbe hozhatóan, amikor egyébként is több munkájuk szokott lenni.

Két székelyföldi temetkezési vállalatot kerestünk meg, amelyeknek vezetőjétől arról érdeklődtünk, hogy valóban megnövekedett-e a temetések száma a koronavírus terjedésének következtében, és ha igen, ez mennyire terheli le a munkatársaikat. Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is igyekeznek megfelelni a megváltozott igényeknek.

Sepsiszentgyörgyön október-novemberben megugrott a temetkezések száma

A háromszéki megyeszékhelyi közös temetőben naponta átlag két személyt hantolnak el. A köztemető gondnoksága a Tega Rt-hez tartozik, és öt személyt foglalkoztat, akik rendben tartják a közös temetőt és a ravatalozót, illetve kiássák a sírokat, mondta el portálunk érdeklődésére Kádár István.

A temetőgondnokság felelőse szerint idén áprilisban, majd most október–novemberben ugrott meg a temetkezések száma. Előfordul, hogy amikor túl nagy az igény, akkor a Tega köztisztasági vállalat tulajdonában lévő markológépet is bevetik a sírásáshoz, ám ez esetben is a sírásókra hárul a sírhant végleges formájának kialakítása.

Kádár István szerint a sepsiszentgyörgyi közös temetőben idén év elejétől novemberig összesen 228 személyt temettek el. Idén januárban 19, februárban 24, márciusban 13, áprilisban 32, májusban 25, júniusban 20, júliusban 21, augusztusban 13, szeptemberben 18, októberben 32 és novemberben eddig 11 temetés történt. A temetőgondnokság felelőse szerint nem lehet kizárólag a koronavírus-járvánnyal magyarázni, hogy vannak hónapok, amikor kiugróan magas a temetkezések száma, mivel az a sokéves tapasztalat, hogy általában tavasszal és ősszel megnő az elhalálozások száma. Másrészt Sepsiszentgyörgyön a közös temetőn kívül vannak a felekezeti – református, katolikus, ortodox – temetők is, így változó ezen temetkezési helyek igénybe vétele. 

Koronavírus-fertőzötteket nem ravataloznak

Kádár István arról is beszámolt, hogy a sepsiszentgyörgyi közös temető adminisztrálását 2017-ben bízta a Tega Rt-re a város önkormányzata, akkor alakították ki a jelenlegi temetkezési szabályzatot és díjszabásokat. A koronavírus-járvány előtt kialakított szabályzat úgy fogalmaz, hogy nem ravatalozható az a személy, aki bármilyen fertőző betegségben hunyt el, így ez az előírás vonatkozik a Covid-19 betegségben elhunytakra és számukra a temetkezési szertartást a sír mellett szervezik.

A sepsiszentgyörgyi köztemető | Fotó: tega.ro/Vargyasi Levente

A köztemető felelőse szerint az érvényes járványügyi szabályok értelmében, aki kórházban hunyt el koronavírus-fertőzésben, a temetés előtt legtöbb egy órával adja ki az egészségügyi intézmény, egyenesen a sírhoz kell szállítani, és rövid szertartás keretében temethetik el.

Kádár István szerint előfordultak nézeteltérések olyan esetekben, hogy valaki otthonában hunyt el koronavírus következményeként és hozzátartozói szerették volna a ravatalozóban elhelyezni, de erre a szabályok szerint nincs lehetőség. Ez esetben a hozzátartozók kénytelenek otthonukban vagy hidegházban tartani a holttestet a temetés időpontjáig.

Udvarhelyen már géppel kell ásni a sírokat

Székelyudvarhelyen az őszi időszakban korábban naponta két elhunytat temettek el, idén 3-5 temetésről kell gondoskodnia a Somorai temetkezési vállalatnak. A sírok kiásására kotrógépet kell használniuk, mert pusztán kézi erővel már képtelenek elvégezni a sok munkát.

„Az őszi időszakban amúgy is az átlagosnál magasabb az elhalálozások száma, de míg a korábbi években naponta két temetésünk volt, mostanság három-öt temetésről kell gondoskodnunk” – nyilatkozta a Maszolnak Somorai Albert, a Somorai temetkezési vállalt tulajdonosa.

Elmondta, hogy másfél-két hónapja annyira megnőtt a temetések száma, hogy a rendelkezésére álló teljes munkaerőt használnia kell, hogy el tudják végezni a rájuk háruló munkát. A cégnek 15 alkalmazottja van, megállás nélkül dolgoznak reggeltől estig, és épp hogy tartani tudják a tempót. Új embereket nem kellett alkalmaznia, de ez inkább egy szerencsés helyzetnek köszönhető.

„Több olyan alkalmazottam van, akik évközben külföldi szezonmunkát vállalnak el, ez idő tájt szoktak hazajönni, és azonnal munkába is állnak” – fogalmazott Somorai. Megjegyezte, hogy az összes sír kiásására így is kevesen vannak. „Van egy kis exkavátorom, ahol a helyszín megengedi és oda is tudom vinni a gépet, igénybe is vesszük, kézi erővel ennyi gödröt egyszerűen képtelenség kiásni” – hangsúlyozta Somorai Albert.

(Címlapkép: Kiss Gábor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?