Változik a parkolási rend Sepsiszentgyörgyön: a belvárosban csak két órára lehet majd megállni

Új parkolási rendet vezetnek be Sepsiszentgyörgy belvárosában, legfeljebb kétórás parkolásra lesz lehetőség. Ennek célja, hogy a városközpont két főutcájában az ügyet intéző polgárok tudjanak rövid távon parkolni, mivel gondot okozott, hogy eddig az itt lévő hivatalok és bankok alkalmazottai foglalták el a parkolóhelyeket, magyarázta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Az elöljáró szerint a közvitára bocsátott határozattervezet két utcát és egy teret minősít úgynevezett nullás parkolási övezetnek. Ez szerint a Szent György téren (Sugás áruház előtti rész), illetve az 1918. december 1. utca (Szent György tér és a Bodok Szálló közötti szakasz), valamint a Gróf Mikó Imre utcában lép életbe a rövid idejű parkolási lehetőség.

Fotó: polgármesteri hivatal

Ezen a területen ugyan nem változik a parkolási díj, de érvényüket vesztik az éves parkolóbérletek és a „nullás övezetben” nem váltható egész napos parkolójegy, hanem a parkolás időtartama legfeljebb két egymást követő órára korlátozódik, mondta Antal Árpád. Hozzátette, hogy a kivételt csak ebben a két utcában és a Szent György téren lakók jelentik, akik továbbra is ugyanazon az áron vásárolhatnak egész éves bérletet és ez számukra a nullás övezetben is érvényes marad. A körzetben dolgozók viszont kizárólag a szomszédos Csíki utcában, Gábor Áron, a Gödri Ferenc és az Olt utcában parkolhatnak.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a volt Bodok Szálló parkolójának bejáratához sorompót helyeznek el és azon a területen a parkolási díjat óránként 5 lejre emelik, és ott sem lesz érvényesíthető az éves parkolóbérlet. A Bodok Szálló előtti téren a parkolási idő legfeljebb 2 egymást követő órára lesz korlátozva, így ezt a helyet is várhatóan a városközpontban ügyet intézők vehetik majd igénybe, akiknek jelenleg gondot jelent szabad parkolóhelyet találni. Emellett a belvárosban több parkolóhelyet kerékpár-parkolóvá alakítanak, illetve a Székely Mikó Kollégium irányából a Mikes Kelemen Líceum felé egyirányúvá válik a Gödri Ferenc utca, ezzel az intézkedéssel további 30 új parkolóhely jön létre az utca két oldalán.

Antal Árpád leszögezte: a belváros új parkolási rendjét nem pénzügyi megfontolásból vezetik be, hiszen az önkormányzat költségvetésének kevesebb mint 1 százalékát teszik ki a parkolásból származó összegek, hanem ezzel az intézkedéssel azokon akarnak segíteni, akik rövid időre, ügyeket intézni jönnek a belvárosba. „Fontos, hogy ők kapjanak parkolóhelyet a városnak ezen a területén, és ne az itt dolgozók foglalják el a helyeket nyolc órán keresztül” – fogalmazta meg Antal Árpád.

Hozzátette: a legtöbb két órás parkolási lehetőség elég időt biztosít a lakosságnak az ügyintézéshez, amibe még akár egy ebéd is belefér. Érdeklődésünkre a polgármester kifejtette: azok, akik a belvárosban dolgoznak és éves parkolóbérlettel rendelkeznek, a környékbeli utcákban érvényesíthetik azt és vélhetően nem éri majd meg számukra kétóránként befizetni a díjat, így a most általuk elfoglalt parkolóhelyek felszabadulnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?