Elvétve magyar programokkal is készültek a Kolozsvári Városnapokra

Tizedik alkalommal rendezik meg a Kolozsvári Városnapokat. A csütörtökön megkezdődött és vasárnapig tartó rendezvénysorozaton idén a multikulturalizmusé a főszerep, a hivatalos közlés szerint „több nemzetiséghez” szólnak majd a programok, nagyjából ugyanolyan arányban.

„Több magyar program is megjelenik idén, többek között lesz magyar nyelvű városvezetés, fellép a Zurboló néptáncegyüttes, az Octavian Goga városi könyvtárnak lesznek magyar programjai, illetve tevékenységei. Részt vesz a Kolozsvári Magyar Opera is egyes programokon, jazz koncertre is sor kerül az Edina and friends előadásában, továbbá a gasztronómiai fesztiválon belül is kóstolni lehet majd magyar finomságokat” – mondta el a Maszol megkeresésére Buryán Tünde, Oláh Emese alpolgármesteri kabinetjének sajtóreferense.

Fotó forrása: Zilele Clujului Facebook-oldal

A szervezők az egész napos programok mellett pénteken szabadtéri épületvetítéssel (video mapping) tüzijátékkal és drón show-val is készülnek, este pedig a Főtéren román együttesek koncertjei (The Motans, Delia, Compact, Nicole Cherry) következnek

A Kolozsvári Városnapok programja ide kattintva magyarul is elérhető, de megtudtuk, magyar nyelvű programfüzetet is készítettek a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?