Szent György Napok: a művelődési intézmények mellett a lakónegyedekben is lesznek események
Szombaton a 100 Tagú Cigányzenekar arénakoncertjével indul az idei Szent György Napok kulturális hete, amelyen a város művelődési intézményeiben és a lakónegyedekben zajlanak a különböző zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti események. Jövő héten szerdától vasárnapig tart majd a sepsiszentgyörgyi városnapok ötnapos fesztiválhétvégéje, amikor a szabadtéri helyszíneket lakják be a háromszékiek.
Szombaton két alkalommal 16 és 20 órától ad koncertet a Sepsi Arénában a Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar, amelynek meghívott szólistái a sepsiszentgyörgyi művészeti líceum zeneszakos diákjai lesznek. Ugyancsak szombaton és vasárnap este 6 órától a Cimborák Bábszínház Ha Szent György lehetnék… című előadását mutatja be a bábszínház stúdiótermében. Vasárnap délután 5 órától Női költők délutánjára kerül sor az Erdélyi Művészeti Központ emeleti kiállítóterében. Ugyancsak vasárnap délután 5 órától a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadását játssza a színházban.
Vasárnap este 8 órától a Kaganovsky Virtuózok című klasszikus zenei koncertre kerül sor a Krisztus Király római katolikus templomban. Vasárnap este 8 órától a Gyulai Várszínház Karády zárkája című előadását játssza az Andrei Mureșanu Színház előadótermében. Az előadások egy részére még lehet jegyet váltani a városközponti jegyirodában vagy az eventim.ro oldalon. A városnapok teljes programja a www.szentgyorgynapok.ro oldalon olvasható.
Koncertek és színház a lakónegyedekben is
A 29. Szent György Napok különlegessége, hogy a kulturális héten egyes produkciókat kivisznek Sepsiszentgyörgy lakónegyedeibe is, így a családok akár az otthonaik ablakaiból, erkélyeiről is megtekinthetik a koncerteket vagy színházi előadásokat. Az események helyszíneit színes szalagok és hinták teszik még barátságosabbá.
A sepsiszentgyörgyiek Móser Ádámtól hallhatnak egy órás tangóharmonika improvizációt április 25-én, hétfőn 17 órától az Állomás negyedi piactéren, ugyanaznap 19 órától a Csíki negyedben, az Árvácska Napköziotthon mellett, április 26-án, kedden 16 órától a Nicolae Iorga utcában a kosárlabdapálya mellett, 18 órától pedig az Andrei Șaguna utca és Ifjúság sétány kereszteződésénél.
A Tiberius Quartet olyan egy órás, interaktív szimfonikus koncertet tart, amelybe a közönséget is bevonják, ugyanis ők úgy zenélnek, ahogyan a közönség egy-egy tagja vezényel a karmesterpálcával, ezt jelzi a produkciójuk neve is, a Conduct Us. Április 26-án, kedden 12 órától az Állomás negyedi piactéren, 14 órától a Csíki negyedben, az Árvácska Napköziotthon mellett, április 27-én, szerdán 12 órától a Nicolae Iorga utcában a kosárlabdapálya mellett, 16 órától az Andrei Șaguna utca és Ifjúság sétány kereszteződésénél, 18 órától pedig az Erzsébet Parkban lépnek fel.
Az Andrei Mureșanu Színház szervezésében egy-egy délutánra virtuális-színház sátor költözik a sepsiszentgyörgyi lakónegyedekbe. A VR360 színház egy előadás virtuális valóság (vr) szemüveggel való megtekintését jelenti, amelyen keresztül a néző belekerül a színpadi történés közepébe, az előadást egy szereplő vagy egy másik színész szemszögéből láthatja, részévé válva az előadásnak, és így teljes intenzitással megélve a történéseket. Az érdeklődők a Száll a kakukk fészkére, a Játékok a hátsó udvarban, valamint a III. Richárd előadások közül választhatnak.
A VR-színház sátra április 27-én 12-17 óra között az Állomás negyedi piactéren, április 28-án az Andrei Șaguna utca és Ifjúság sétány kereszteződésénél, április 29-én a Nicolae Iorga utcában, a kosárlabdapálya mellett, április 30-án pedig 10-14 óra között az Erzsébet parkban található meg.
CSAK SAJÁT