Létszámstopot hirdetne a kormánykoalíció a közszférában

Létszámstopot hirdetne és az új bértörvény megszavazásáig a közalkalmazotti béreket is befagyasztaná a kormánykoalíció – közölte a kormánypártok hétfői, zárt ajtók mögött lebonyolított egyeztetéséről a Mediafax hírügynökség.

A más hírforrások által is megerősített értesülés szerint Nicola Ciucă miniszterelnök azt kérte a kormánytagoktól, hogy semmilyen módon ne faragják le a béreket, de béremeléseket se hagyjanak jóvá, amíg a parlament meg nem szavazza az új bértörvényt. A minisztériumoknak a dologi kiadások terén kell tízszázalékos megtakarítást elérniük.

A G4Media.ro hírportál már pénteken közzétette az állami kiadások lefaragását célzó sürgősségi kormányrendelet egy munkaváltozatát, amely egyebek mellett betiltaná a költségvetési intézményeknek, hogy autót, bútort, vagy irodafelszerelést vásároljanak (lízingeljenek), továbbképző tanfolyamokra, vagy csapatépítő tréningekre költsenek pénzt.Miről tárgyaltak a koalíciós pártok vezetői? | Fotó: Agerpres

A publikussá vált, nem hivatalos tervezet azt is előírná, hogy a bérekkel kapcsolatos kiadások 2023-ban se lépjék túl a tavalyi szintet, továbbá betiltaná a nyugdíj és fizetés halmozását az állami szektorban. Ez utóbbi rendelkezés a kormányfőt is választás elé állítaná, Nicolae Ciucă ugyanis miniszterelnöki fizetése mellett – tartalékos tábornagyként – szolgálati nyugdíjjal is rendelkezik. A tervezet kizárná azt is, hogy egyazon személy több állami intézmény igazgatótanácsi tagja legyen, a doktorátussal rendelkezőknek pedig nem járna automatikusan 50 százalékos pótlék, csak akkor, ha azon a szakterületen dolgoznak, amelyből doktoráltak.

A kormánykoalíció hétfői tanácskozásáról szintén beszámoló News.ro hírportál szerint az állami nyugdíjak és bérek halmozásának betiltásáról sem tettek le a kormánypártok, de abban egyeztek meg, hogy az intézkedést a „speciális” – nem járulékalapú, hanem külön törvények által szabályozott – nyugdíjakra korlátoznák és nem sürgősségi kormányrendelettel, hanem a parlament által megszavazandó törvénnyel léptetnék hatályba, mert félő, hogy különben elbukná az alkotmányossági kontrollt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A költségvetési megszorítások hírére reagálva a tanügyi és a közigazgatási szakszervezetek is tüntetéseket, sztrájkot helyeztek kilátásba. Szerintük a bérek befagyasztása a tavalyi szinten és a tervezett létszámstop a 15 százalékos infláció mellett működésképtelenné teszi az amúgy is a szakképzett munkaerő hiányával küzdő oktatási rendszert, ahonnan valósággal „menekülnek” a pedagógusok az anyagi megbecsülés hiánya miatt.

A kormány a tervezettnél alacsonyabb költségvetési bevételek miatt kényszerül takarékossági intézkedésekre. Az adóhatóság szerint az első negyedévben az állami bevételek nagyságrendileg egymilliárd euróval kisebbek voltak a tervezettnél, ami az egész évre kivetítve négymilliárd euróval növelné az amúgy is magas (a GDP 4,4 százalékára tervezett) költségvetési hiányt.

Kapcsolódók

Kimaradt?