Közösségépítés Sepsiszentgyörgyön: programjaik támogatására pályázhatnak a civil szervezetek

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is meghirdette a kulturális, ifjúsági, sport- és mentálhigiénés egészségvédelmi programokat támogató pályázatokat. Tavaly a város támogatásával több mint 170 rendezvény valósult meg, amelyeknek több mint 10 ezer résztvevője volt.

Idén még inkább felértékelődnek az önkormányzati pályázatok, hiszen az adótörvénykönyv módosításával a kormány a mikrovállalkozások esetében megszüntette a szponzorálás lehetőségét. Mivel Kovászna megye vállalkozásainak több mint 90 százaléka mikrovállalkozás, a civil szervezetek jelentős forrástól estek el.Sikeresen pályázó civilek számoltak be a tapasztalataikról | Fotó: Kristo Gothard Hunor

Antal Árpád polgármester leszögezte: nem csak a város infrastruktúráját kell fejleszteni, hanem a közösséget is. Ebben az egyházi és civil szervezetek stratégiai partnereknek számítanak. „Úgy gondoljuk, hogy a sepsiszentgyörgyi közösség egy erős, összetartó közösség, ezt az érzést pedig erősítik azok a programok, amelyeket a civil szervezetek kezdeményeznek, és amelyek valós társadalmi igényekre válaszolva születnek meg” – fogalmazott a polgármester.

Sepsiszentgyörgyön mindig történik valami, ahogy mondani szokták „feszt van valami feszt”, mutatott rá Antal Árpád, aki arra bátorította a sepsiszentgyörgyi civil szervezeteket, hogy pályázzanak, illetve szorgalmazta a civil szervezetek találkozóját, amelyen megoszthatják egymás közt ötleteiket. „Szintlépés lenne ha a különböző területeken tevékenykedők közös programokat találnának ki”, mondta Antal Árpád. A tavaly megvalósult programok közül néhányról sajtótájékoztató keretében számoltak be a nyertes civil szervezetek, egyesületek képviselői. Vass Hunor, a Sport-All Egyesület vezetője elmondta: 14 éve aktívan pályáznak és számos versenyt, kupamérkőzést, edzőtábort és egyéb fejlesztő programokat bonyolítottak le az önkormányzat sportpályázata révén.

„Amire támogatást szoktunk igényelni, az általában az utazás, a szállás és a nevezési díjak. Volt, hogy támogatást kaptunk sporteszközökre, sőt ruházatra is, amelyekben a gyermekek a mai napig járnak versenyekre. A különböző országos bajnokságok esetén felmerülő költségek negyven százalékát az önkormányzat minden évben át tudja vállalni, ez nekünk egy óriási segítség” – hangsúlyozta Vass Hunor.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén harmadik alkalommal hirdetett pályázatot a testi és lelki egészségmegőrző programok támogatására, amelynek célja az egészséges életmód kialakítása, megőrzése és népszerűsítése, valamint a közösségépítés. Lászlóffy Lóránd, a Fitness Tribe Egyesület képviselője felidézte az általuk szervezett 24 órás biciklizést Sugásfürdőre, amivel céljuk, hogy a városon, a megyén túlmutató eseménnyé váljon. A másik program, amellyel sikeresen pályáztak az a 24 órás futás volt. „A pályázás során egyáltalán nem éreztem, hogy bonyolult, bürokratikus folyamatba ütköztünk volna”, mondta Lászlóffy Lóránd.

A tavalyi pályázatok egyik nyertese a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplomi Egyházközség Bölcső és Vár Egyesülete. Dénes Előd lelkipásztor kiemelte, hogy a Mondj nemet az erőszakra nevű iskolamissziós programon közel ezer gyerek vett részt. Az Öt nyáresti koncert nevű programmal különböző kültéri és beltéri zenés esteket, koncerteket szerveztek a vártemplomban és annak udvarán. „Reménnyel nézünk elébe az idei rendezvényeinknek is” – fogalmazott a lelkipásztor.

Duka Boróka, a Ciclic Egyesülettel az ifjúsági és kulturális pályázataink egyik nyertese, amelyekre két programmal a BikePiknik és a Tricikli Fesztivál (irodalmi biciklis fesztivál) nevű kezdeményezésekkel pályázott. „Egyesületünket tavaly hoztuk létre, és pont aznap kaptam kézhez az alapító okiratot, amikor meghirdette az önkormányzat a kulturális pályázatot, így rögtön be is adtam a papírokat rá. Egy első sikerélmény volt számomra, hiszen nem sokkal azután, hogy megalakult az egyesületünk, megnyertük a pályázatot” – mondta Duka Boróka.

Márk János és Deák Éva a Független Motorosok Egyesülete részéről elmondták, hogy idén hatodik alkalommal szervezik meg a Motoros Mikulások eseményt. Mark János elmondta: a város támogatásával tavaly 2200 mikulás csomaggal lepték meg a sepsiszentgyörgyi, kilyéni és szotyori gyermeket. „A tavalyelőtt sikerült megalapítani az egyesületet és kellemes meglepetés volt, hogy bár új egyesület vagyunk, nem csak a minimális összegre voltunk jogosultak, hanem egy szép összeget kaptunk az önkormányzattól. Ezért is bátorítanám azokat az embereket, akiknek bármilyen ötletük, céljuk van, és egyesületben gondolkodnak, hogy bátran pályázzanak, mert sikerülni fog!” – hívta fel a figyelmet Deák Éva.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a kulturális, sport, ifjúsági, valamint testi és lelki egészségmegőrző pályázatokat, a jelentkezési határidőkről és bővebb tudnivalókról ITT olvashatnak: https://sepsiszentgyorgyinfo.ro/osztondijak-tamogatasok

Kapcsolódók

Kimaradt?