Lezárult a Com'ON Sepsi közönségszavazása – 26 nyertes pályázat van

A Com'ON Sepsiszentgyörgy keretében zajló közönségszavazáson 30 ifjúsági csapat 39 kezdeményezése lehetett szavazni 2020. augusztus 27. és szeptember 15. között.

Az 1824 személy egyéni részvételével leadott 3924 szavazat alapján kialakult sorrendet, illetve a 26 nyertes kezdeményezés teljes listáját a Com’ON Sepsi holapján lehet megtekinteni.

Az ötlettől a megvalósításig

A július végén meghirdetett részvételi folyamat új szakaszhoz érkezett. A sepsiszentgyörgyi fiatalok által kezdeményezett kulturális, szociális, kreatív, illetve más jellegű programok és akciók, a technikai értékelést követően kerültek be a közönségszavazás folyamatába, amely a végső sorrendet eldöntötte.

A közösség körében legnépszerűbbnek bizonyuló projekteket egyenként legtöbb 2500 lejjel támogatják, megvalósításuk pedig már a következő hetekben kezdetét veszi. A finanszírozott programokon való részvétel ingyenes és nyitott lesz mindenki számára.

Népszerű témák

A 39 közönségszavazásra továbbjutó kezdeményezés között olyanokat is találunk, amelyek ötlete a korábbi Com’ON alkalmával született meg, viszont többségében új közösségi akciók megvalósítására igényelték a csapatok támogatást.

A zenével kapcsolatos kezdeményezések, mint egy virtuális koncert a sepsiszentgyörgyi zenészek támogatásáért vagy egy akció, amelyen a közönség 12 különböző dobfelszerelést próbálhat ki, hasonlóképpen népszerűek voltak, mint a felekezetközi keresztény ifjúsági csapat által javasolt eseménysorozat.

 A közönségszavazás legnépszerűbb témái között szerepelt egy olyan kezdeményezés is, amelynek keretében árva gyermekek számára szerveznek úszásoktatást, de faültetési akció és szabadtéri nosztalgiapiknik is szerepel a nyertesek listáján. Ez utóbbinak az első kiadása a 2019-es Com’ON keretében valósult meg, így érve el a második kiadásban a folytatáshoz.

A nyertes kezdeményezések teljes listáját a Com'ON Sepsi honlapján lehet megtalálni, illetve hamarosan elkészül a szeptember–november periódusra vonatkozó eseménynaptár is, amely a javasolt akciók ütemezését fogja tartalmazni.

A Com’ON Sepsi közösségi oldalain, a Facebookon és az Instagramon, illetve weboldalon folyamatosan frissülő információkat lehet találni továbbra is.

A Com’on Sepsiszentgyörgy támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, lebonyolítója a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a PONT Csoporttal partnerségben.

Kapcsolódók

Kimaradt?