Kormánykoalíciós kérdéssé vált a medveprobléma rendezése

Nem lehet tovább halogatni a medveprobléma rendezését, ebben a kérdésben a kormánynak döntést kell hoznia azoknak a közösségeknek a szempontjait figyelembe véve, amelyek együtt élnek a medvével, nem pedig azoknak a nyomására, akik tévében látják a medvét, hangsúlyozta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A két elöljáró csütörtöki sajtótájékoztatóján reagált a néhány napja a város egyik sportolóját ért medvetámadásra és a medveveszély miatt elégedetlenek tiltakozó akciójára. Antal Árpád rámutatott: a szélsőséges politikai döntéseknek mindig következményei vannak, és ilyen szélsőséges döntés volt az, amikor 2016-ban az akkori kormány betiltotta a medveállományt szabályzó vadászatot, aminek az árát most ártatlan emberek fizetik meg.

Antal Árpád leszögezte: az a cél, hogy a medve és ember közti konfliktusos helyzetet megszüntessék, a medve éljen békésen az erdőben, az ember pedig békésen a településeken. Hozzátette: nem csak Székelyföldön van medveveszély, az ország lakosságának 20 százalékát érinti, és a főként városon élő 80 százaléknak szolidárisnak kellene lennie azokkal, akiknek életét veszélyeztetik a medvék.

Antal Árpád szerint medveügyben jól felépített kampány zajlik egyes civil szervezetek részéről. „Amikor egy medvét lelőnek, akkor annak tudjuk a nevét, nemét és korát, ám amikor egy medve embert öl, akkor az egy anonim medve marad. Ebből azt szűröm le, hogy manipuláció zajlik” – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró. 

Fotó: Agerpres

„Én zöld polgármesterként tekintek magamra, és elfogadom, hogy a medve érték ebben az országban” – mondta Antal Árpád, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor a faj védelméről beszélünk, nem elég csak a medveállomány számát hangsúlyozni, hanem a trendeket is.

Románia bizonyos számú egyed védelmét vállalta, ezt nyilván meg kell őrizni, ám meg kell vizsgálni azt is, miként alakul az állomány. A tendencia egyértelműen növekvő, a medvék száma jelenleg jóval a fölött van, amit elbír a természetes élőhelyük, tehát semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy veszélyeztetett faj lenne a medve. Antal Árpád szerint azért is tekinthető szélsőséges politikai döntésnek a medveállomány szabályozásának 2016-os betiltása, mert ennek a döntésnek a meghozatala előtt sem csökkent, hanem nőtt a hazai medvepopuláció.

A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a problémát a kormánynak kell megoldania, és az államnak el kell döntenie azt is, mit akar kezdeni azzal az értékkel, amit a medveállomány jelent. Jogos az a döntés is, ha az állam nem akarja, hogy bevétele legyen a vadászatból, ám a vadgazdálkodással foglalkozni kell. Ha a vadgazdáknak nincs bevételük a vadászatból, akkor az államnak kell számukra pénzt biztosítania, amiből szakemberek vigyáznak a medvékre, illetve a vadállományra.

Medveügyben Romániában 80-20 százalékos arányban megosztott a társadalom, mutatott rá Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök szerint az ország lakosságának 20 százaléka már megtapasztalta, mit jelent a medveveszély a településeken, és 80 százalék soha nem találkozott medvével, és fenntartja, hogy nem szabad beavatkozni a medvék életébe. Ugyanezt az álláspontot képviselik azok az európai országok is, ahol a gazdák nyomására kiirtották a medvét, és két generáció nőtt fel úgy, hogy csak plüssmacit és tévémacit láttak.

Románia egyes térségeiben – nem csak Székelyföldön – veszélyforrássá vált a medve, amióta megszűnt az állományszabályzó beavatkozás, fejtette ki Tamás Sándor, aki szerint a környezetvédelmi hivatal és a vadásztársaságok közös becslése alapján öt évvel ezelőtt 1281 medve volt Háromszéken, számuk mostanra 1931-re nőtt, azaz mintegy 50 százalékkal emelkedett. Megugrott a medveveszély miatti segélykérések száma is az 112-es hívószámon. Egyre többen érzékelik a nagyvad fenyegető jelenlétét a településeken, a gazdaságokban, és ez az állapot már tűrhetetlen.

Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök | A szerző felvétele

Tamás Sándor rámutatott: Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elkötelezett a medveprobléma megoldása érdekében, de társadalmi támogatottságra van szüksége, mivel a kormány minisztereinek többsége olyan térségből származik, ahol nem érzékelik a medveveszélyt. Tánczos Barna mer lépni ez ügyben, de a végső döntést a kormánynak kell meghoznia, hangzott el. Félő ugyanakkor, hogy ha a miniszterelnök egyes civil szervezetek nyomására meghátrál, akkor leválthatja a környezetvédelmi minisztert. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes kormánykoalíciós problémaként kezeli a medvekérdést, és azt szeretnék elérni, hogy a koalíció vállalja fel a rendezését, mondta a háromszéki tanácselnök.

Tamás Sándor elmondása szerint azt kérik a környezetvédelmi minisztertől és a kormányfőtől, hogy vezessék vissza a felelős vadgazdálkodást, és tegyék lehetővé a településeken garázdálkodó medvék áttelepítését, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a kilövésüket, illetve decentralizálják az erről szóló döntési folyamatot, hogy legtöbb 24 óra alatt határozni lehessen egy veszélyes medvéről. Emellett kérik a medvekárok mihamarabbi kifizetését, összegzett a háromszéki tanácselnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?