Készen állnak a téli útkarbantartásra Marosvásárhelyen is

Marosvásárhelyen az idei szezonban hat munkagép áll készenlétben a hó eltakarítására – áll polgármesteri hivatal által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A megyeszékhely területén a hóeltakarítási munkálatok a polgármesteri hivatal nemrég létrehozott Városi Környezetért és Köztisztaságért Felelős Igazgatóság közvetlen ügykezelésébe tartoznak a 2021–2022-es idényben. A hatékonyság érdekében a várost két részre osztották, a déli övezetre nyolc nyomvonallal, valamint az északi övezetre öt nyomvonallal. A két részt a hivatal nyilvántartásában szereplő utcák felosztásával jelölték ki. Összesen 465 utcát és a hozzájuk tartozó járdákat kell majd karbantartaniuk.

A tevékenység előre meghatározott sorrend szerint történik. Elsőbbséget élveznek a városból ki-, és bevezető útszakaszok, főutak, tömegközlekedési járművek útvonalai, buszmegállók, lejtők, hidak, körforgalmak, gyalogátjárók, közintézmények bejáratai, az egészségügyi és oktatási intézmények környéke, illetve a lakótelepekre vezető főutak. Hat multifunkcionális hóeltakarító gép áll a város rendelkezésére, azonnali bevetésre készen. A havonta felhasználható csúszásgátlóanyag mennyisége 500 tonna só és 500 tonna homok.Illusztráció | Fotó: Arad Megyei Tanács

Az időjárás és a szükséges hóeltakarítási munkálatok követését és elvégzését a diszpécserszolgálat folyamatos munkája révén szervezik meg. Az esetleges fennakadások közvetlenül a szolgálatnak jelezhetők a 0800800372-es zöldszámon.

A lakótársulásoknak és jogi személyeknek kötelességük eltávolítaniuk a havat és a jeget az általuk birtokolt ingatlanok előtti járdákról, valamint az általuk használt parkolóhelyekről – nyomatékosított tájékoztatásában a polgármesteri hivatal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?