Kedvezően szavaztak: a testületek tagjainak legalább egyharmada nő kell legyen

A szenátus által hétfőn elfogadott jogszabálytervezet értelmében a politikai pártok által javasolt jelöltlistáknak biztosítaniuk kell a nők és férfiak kiegyensúlyozott képviseletét a parlament két kamarájában, emiatt a nemek megoszlása terén a minimális képviseleti kvótát a jelöltek teljes számának legalább 33 százalékában állapítják meg.

A 2015/208-as törvényt módosító javaslat elfogadása mellett 83, ellene 11 szenátor voksolt, három törvényhozó tartózkodott. Az előírás minden olyan jelöltlistára érvényes, amelyen háromnál több személy szerepel. A listákat úgy kell összeállítani, hogy a javasolt jelöltek teljes számából a nők és férfiak számára egyaránt 33 százalékos minimális képviseleti kvótát biztosítsanak. Például egy férfi jelöltet két női jelölt kövessen a listán, majd ismét egy férfi következzen; vagy fordítva – írja elő a tervezet, amelyet a PNL, a PSD, az RMDSZ és az USR frakciójához tartozó törvényhozók csoportja kezdeményezett.

A tervezet vitáján Alina Gorghiu liberális szenátor, a kezdeményezők egyike, felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi törvényhozói mandátumban a 466 parlamenti képviselő közül csupán 17 százalék nő, két százalékkal kevesebb, mint az előző mandátumban. A kormányban szintén alulképviseltek a nők, mutatott rá, leszögezve, hogy mentalitásváltásra van szükség.Fotó: economica.net

Sorin Lavric AUR-os szenátor kijelentette, alakulata ellenzi a tervezetet. Szerinte „az XX vagy XY kromoszómapárnak semmi köze a politikai képviselethez”, és ezzel a tervezettel „egy más fajta diszkriminációt vezetnének be” a felszámolni kívánt diszkrimináció helyett.

Kovács Irén RMDSZ-es szenátor a tervezet fontosságát hangsúlyozta, és kifejtette, „a vita a nők reprezentativitásáról mindaddig folytatódik, amíg fennáll az egyenlőtlenség a funkciók elosztásában”.

Anca Dragu USR-s szenátor pedig megemlítette, „a politikai tevékenysége és rátermettsége” okán töltötte be a szenátuselnöki tisztséget. Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?