Az államfő hangsúlyosabb parlamenti képviseletet biztosítana a külföldön élők számára

A külhoni románokat képviselő törvényhozók számának növeléséről tervez tárgyalni a politikai pártok vezetőivel Klaus Johannis államfő.

Az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy a külföldön élő román állampolgároknak véleménye szerint nagyobb parlamenti képviseletet kellene-e biztosítani, Johannis azt felelte: „egész biztosan”.

Kifejtette, a külföldön élők „nagyon kellemes meglepetést” okoztak az elnökválasztáson való magas részvétellel, már az első fordulóban is rekordszámban mentek el szavazni (675 ezren), majd a második fordulóban ezt a csúcsot is megdöntötték (majdnem egymillióan voksoltak a határokon túl).

„Mivel már gyakorlatilag egymillió szavazónk van a diaszpórában, szeretném, ha nagyobb képviseletük lenne a parlamentben. Beszélni fogok a politikai vezetőkkel, a pártokkal a diaszpórát képviselő törvényhozók számának növelése érdekében, mert a külföldön élő románok nagyon aktívvá váltak, és ez örömmel tölt el” – mondta az államfő.

Illyés Gergely politológus, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa a Maszolnak adott interjúban elmondta: jelenleg négy parlamenti képviselőt és két szenátort választanak meg a külföldi egységes választókerületből, de a legtöbb parlamenti párt bizonyára pozitívan viszonyul majd a külföldi szavazatokkal mandátumot szerző honatyák számának a növelését, mivel már nem néhány tízezer voksról van szó, hanem közel egymillió szavazatról.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?