Iskolaépítésre készülnek Kémeren

Vannak Szilágy megyei települések, ahol bár felújított oktatási intézmények vannak, kevés a gyermeklétszám. Máshol a vezetés akadályozza az új tanintézet létrehozását. Kémeren gyerek is van, akarat is, viszont egyelőre még nincs meg a szükséges támogatás.

Szabó Levente polgármester elmondta, hogy terveik között szerepel az I-IV. osztályos „kisiskola” újjáépítése. Az elmúlt időszakban több tanintézménynél történt szerencsétlenség: Udvarhelyen beomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egyik fala, Szeben megyében beszakadt egy osztályterem álmennyezete, és mindkét esetnél gyermekek estek áldozatul. „Sajnálatos, hogy ilyen történhet egy olyan országban, ahol azt halljuk a médiában, hogy az ország költségvetéséből egy jó részt az oktatásra fordítanak. Nem látom, hol vannak ezek a pénzek, illetve ha vannak, aligha tűnik számunkra kézzelfoghatónak” – fogalmazott a polgármester, kiemelve, már harmadjára készítik az új iskola megépítésének a dokumentációját. Egy éve letették a fejlesztési alaphoz az iskola tervének az előtanulmányát, de „visszadobták” azzal a válasszal, hogy az elbírálás ideje alatt megváltoztak a normatívák. Bár plusz kiadást jelentett, újrakészítették, de ismét változtak a feltételrendszerek, és persze az árak is. Közben megfogalmazódott az aggály: merjenek-e belevágni egy ilyen beruházásba, vagy ne. „Én mindig optimista és bizakodó voltam, és most is az vagyok ezzel a projekttel kapcsolatban. Remélem, hogy kapunk támogatást a befektetési alaptól az iskola teljes újjáépítésére” – mondta bizakodva az önkormányzati vezető. A tervek szerint lebontanák a meglévő épületeket, és egy új, energiatakarékos, korszerű iskolát létesítenének.

Az iskola | A szerző felvételei

„Tavaly az oktatási intézmények környékén épületstabilitási méréseket végeztünk, és elmondhatom, hogy ilyen szempontból az épületeink rendben vannak. Azonban a kisiskolában annyira egészségtelen a levegő, és annyira salétromosak a falak, hogy egyszerűen képtelenség bent ülni. A gyerekeket ki kell küldenünk szünetben, hogy többet tartózkodjanak a friss levegőn, mert az ő egészségükre nézve nagyon káros a benti. Ezért szükségszerű lenne ennek az iskolának az újjáépítése. Remélem, hogy minél hamarabb pozitív visszajelzés érkezik, és megkapjuk a szükséges támogatást, hogy elkezdhessük ezt a beruházást” – zárta a polgármester.

Utcákat kell felújítani

2009-ben a SAPARD finanszírozás által leaszfaltozták Kémer település utcáit. Azóta már eltelt 15 év, és ahogy Szabó Levente polgármester mondta, „már nagyon rég kimentek a garanciából, és újítani kell őket”. Az Anghel Saligny kormányprogramon keresztül az önkormányzat 12 millió lej értékben nyert támogatást erre a célra, viszont ez az összeg nem fedezi a település minden utcájának korszerűsítését. „A támogatáshoz még legalább 4 millió lejt kell hozzátennünk, hogy elmondhassuk: Kémer utcahálózatának egyharmadát leaszfaltoztuk. Önkormányzatként nagyon nehéz úgy tervezni, költségvetést felállítani, hogy már előre tudjuk, hogy a fejlesztéseinkre szánt keretösszegnek csupán a 10 százaléka áll jelen pillanatban rendelkezésünkre. A többi vagy finanszírozási szerződésekből kell beérkezzen, vagy önrészből kell előteremteni. Ez utóbbi a nehezebb része a dolognak” – mondta a polgármester.

Hozzátette, attól a pillanattól, hogy helyi tanácsi rendelettel, határozattal elfogad egy beruházási tervet, felelősséget is vállal arra, hogy az összeget valahonnan előteremtse. „Valószínű, hogy banki kölcsönhöz folyamodunk, mert jelen pillanatban más megoldást nem látunk, de azt vallom, hogy ezeket a lehetőségeket kár veszni hagyni, hiszen az elkövetkezendő időszakban nincs olyan perspektíva, ami azt mutatná, hogy támogatást kapunk akár útfelújításra, akár oktatási intézmények korszerűsítésére, akár más jellegű beruházásokra. Azt mondom, hogy az adott lehetőségeket ki kell használni, és dolgozni kell” – fogalmazott a polgármester. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?