Így kaphatnak támogatást a székely nagycsaládban élő diákok

Nagycsaládban élő székelyföldi középiskolásoknak és egyetemistáknak hirdet ösztöndíjpályázatot a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete – tájékoztat közleményében a szervezet. Egyetemi hallgatók esetében az éves ösztöndíj 1500 lej, középiskolásoknak 750 lej.

Amint a tájékoztatóból kiderül: az ösztöndíjra olyan székelyföldi nagycsaládból (minimum három gyerek egy háztartásban) származó diákok pályázhatnak, akik Romániában, nappali tagozaton, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben tanulnak lakóhelyüktől különböző településen és tanulmányaik folytatásához anyagi segítségre van szükségük.

A nagycsaládosokra is gondoltak | Fotó: Archív/Gábos Albin

Csak azok a középiskolás diákok jogosultak az ösztöndíjra, akik magyar tannyelvű oktatásban vesznek részt. Pályázásra bíztatják a szakoktatásban részt vevő tanulókat is, hogy ha megfelelnek a feltételeknek megfelelnek, bátran nyújtsák be pályázatukat. 

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy az ösztöndíj a 2024–2025-es tanévre vonatkozik, az első félévre vonatkozó ösztöndíjrészt 2025. március hónapban utalják, a második félévi ösztöndíjat pedig 2025. júniusában küldik. Egyetemi hallgatók esetében az éves ösztöndíj 1500 lej, középiskolásoknak 750 lej.

Jó tudni, hogy a tanulmányok folytatása esetében, a tanulmányi eredmények függvényében, az ösztöndíj hosszabbítható, de a pályázati űrlap kitöltése minden esetben évente kötelező.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2025. február 10, 18:00 óra. A pályázat eredményéről mindenkit e-mailben értesítenek legkésőbb 2025. február 28-ig.

A tájékoztató szerint az ösztöndíj elbírálása során előnynek számít: a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesület tagsága, a jó tanulmányi eredmények; háromnál több testvér a családban, illetve, ha párhuzamosan több testvér is otthonától távol tanul. Kizáró oknak minősül, ha a a diák/hallgató nem nagycsaládból származik, ha lakóhelyével azonos településen végzi tanulmányait, vagy ha, hamis vagy félrevezető információkat közöl.

A pályázat benyújtásához a diák által személyesen megfogalmazott kérelem szükséges, amelyben szabad fogalmazás formájában bemutatja a családja és a saját helyzetét, céljait a lap. 

További információk kérhetők az alábbi e-mail-címen: office@tundervar.ro.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?